Menü

A meg nem értett ötödik szeretetnyelv

Az öt szeretetnyelv közül egyet nagyon gyakran félreértenek. Mit jelent, ha párunk vagy egy hozzánk közel álló személy számára az ajándékok mutatják meg legerősebben a kötődést? És hogyan csináljuk jól?

Szeretet vagy megszokás?

Költözni, iskolát váltani, szakítani és elválni nem egyszerű. Nemcsak azért, mert maga az esemény megviseli az embert, hanem azért is, mert a megszokott helyszínek, személyek, élethelyzetek új értelmet nyernek, új színt kapnak. És olykor ez nehezebb érzelmi állapotot idéz elő, mint a megrázkódtatás maga. Tehát jó, ha időben felismerjük a különbséget a valódi kötődés és a megszokás között.

Nyaralás előtti/utáni depresszió

A nyári szünet általában csak a gyerekek számára tud igazán megvalósulni, a felnőttek jó esetben egy-két hétre tudnak elszabadulni a munkából. Ezt a pár hetet pedig sokan töltik utazással. Csakhogy az utazás nemcsak abból a pár napból áll, amíg elmegyünk. Vannak, akiknek előtte komoly stresszt kell leküzdeniük, és vannak, akik utána esnek mély letargiába

Alul motivált vagyok – mi a baj velem?

A motivációnk elvesztése könnyen depresszióba sodorhat minket. Hogy ezt a veszélyt elkerüljük, muszáj megtalálni az okainkat, és megváltoztatni azokat, vagy legalábbis tenni a változásért.

Vigyük-e el vásárolni magunkkal gyermekünket?

Kisgyermekes családok mindennapos problémája, hogy a vásárlást hogyan oldják meg. Lehet-e úgy bevásárolni, hogy közben folyton ezt halljuk: „Anya, ez mi? Ilyet veszünk? Csokit kérek! Nem, csokit kérek! Apa, ez milyen játék? Megvesszük?”