Menü

A kényszerbetegségek okai

A kényszeres páciensek tolakodó gondolatokat élnek meg, melyek szenvedést okoznak és amelyeket más gondolatokkal vagy tevékenységekkel (kényszercselekedetekkel) próbálnak elnyomni vagy semlegesíteni.

Miért ekkora az édesség utáni vágyunk?

Néha csak unalomból is eszünk, sőt még akár kényszerből is, annak ellenére, hogy teljesen tele vagyunk. Már biztosan Te is találkoztál azzal az állítással, hogy az éhség valójában szomjúság álruhában.

A bulimia jelei, szövődményei

Az evészavarok, így a bulimia nervosa is több ok együttes hatásaként alakul ki, ezért kezelése is több szempontú megközelítést igényel. A szakirodalom azt a beteget tekinti bulimiásnak, akinél három hónapon belül legalább kétszer szabályozhatatlan falásroham jelentkezik, valamint ugyanennyi alkalommal hánytatja magát.

Ami hiányozni fog a karantén után

A karantén keserves kényszerdöntés volt és a javunkat szolgálta, mégis nehéz volt elviselni a bezártságot, azonban kétségtelenül voltak, vagy vannak olyan oldalai, amelyek talán mégis a javunkat szolgálták.

Az elengedés művészete – tippek a stresszmentes élethez

A stressz, az aggódás, az idegesség ma már szinte minden ember hétköznapjait megkeserítik. Legyen szó külső vagy belső, saját magunk felé támasztott elvárásokról, a megfelelési kényszer ott van bennünk. Ez sokszor motiváció is lehet, de legtöbbször a mentális és a fizikális egészség rovására megy. Azonban nem muszáj így élni az életünket. Íme pár tipp és tanács, hogyan lehet stresszmentesen megélni a hétköznapokat!

Lánykérés, ami nem válik rémálommá

Mindenféle elköteleződés jó nagy stresszel jár, legyen szó lakásvásárlásról, új autó vételéről, vagy a teljes érzelmi elköteleződésről. A lánykérés előtti időszak kész vérnyomásterheléssé válik, az utána következő idők pedig, ha nem is mindig mondjuk ki, de mindkét fél számára rendkívül stresszesek. Ezért felkészültnek kell lennünk, nemcsak anyagilag, érzelmileg is.

Hátráltató szokásaink bűvkörében

Bizonyára tudjuk magunkról, ha rossz szokások rabjai vagyunk. Ezek nemcsak látványosak és sokszor taszítóak, de az egészségünkre is károsak lehetnek. Továbbá azzal is tisztában lehetünk, hogy jobb lenne ezektől megszabadulni, de eddig nem éreztünk magunkban kellő erőt hozzá.

Hagyd abba a kényszerevést!

A kényszer okozta étkezést egyfajta pótcselekvésnek nevezhetjük, hiszen ez a tevékenység mindig kompenzálni próbál valamit, általában lelki problémát. A kényszerevés gátat szab a diétának, fogyókúrának, nem is kérdés: mielőbb le kell szokni róla. De hogyan?

Kismamából egyből bombanő. De miért is?

Szülés után a legtöbb nő nagy félelme, hogy nem tudja majd visszanyerni a teherbeesés előtti súlyát, ami érthető, de semmiképp sem szabad azonnal kemény edzésekbe és szigorú diétába kezdeni. Vajon tényleg az az elvárás, hogy szupermodellként nézzen ki egy frissen szült anyuka?

Takaríts okosan!

A takarítás és a rendrakás olyan házimunka, aminek nehezen állunk neki és sokszor se eleje, se vége. A takarítás fontos és nélkülözhetetlen, ebben mindenki egyetért. De vajon jól takarítunk?

Evészavarok III. - Bulimia

Az anorexia nervosa után elkülönített kórkép. Közismertté Lady Diana /walesi hercegné/ érintettsége miatt vált. Az anorexiához hasonlóan a pszichiátriai elnevezésben szerepel a nervosa (ideges) szó, utalva arra, hogy elsősorban lelki eredetű kórképről van szó. Lássuk, mit is tudunk manapság erről a betegségről!

Evészavar II.- Orthorexia

Vékony mesgye választja el a következetesen egészségesen étkezőt, a kényszeresen (betegesen ) csak egészséges(nek vélt) ételeket fogyasztótól. Mi az a pont, ahol már nem becsülnünk kell valakit a kitartása, következetessége miatt, hanem aggódnunk, hogy egészséges-étel függőségben (orthorexiában) szenved?