Menü

Miért fontos már gyerekkorban a sport?

Szülőként és sportolóként régóta hangoztatott véleményem, mely szerint a mozgás - legyen az bármilyen sporttevékenység - minden életkorban fontos, legyen az akár 4 éves óvodás, vagy akár 70 éves nyugdíjas. Szerencsére futócsoportunkban mindenféle korosztály megfordul, ahol együtt élhetjük át a futás, biciklizés, mozgás örömét. Miért fontos már gyerekkorban a sport és miért fontos, hogy a szülő is rendszeresen mozogjon? Elmondjuk.

Miért jó csapatban versenyezni?

Egy csapatversenynek mi a célja, avagy miért jó ez egyáltalán és mire jó a közös sport? Egy csapatversenyre hogyan lehet felkészülni, mitől lehet hatékony és miben segíti a mindennapjainkat? A cikkből kiderül.

Sportajánló – baranta

Egyre több városban hallhatjuk meg a sportcsarnok mellett elhaladva azokat a jellegzetes mondatokat, hogy „Hallja meg minden hun – mindenhun!” Ez nemcsak egy frappáns szójáték, hanem egy jelmondat is, ami több száz, sőt, több ezer komoly sportolót tölt el büszkeséggel. Ismerjük meg ezt az érdekes sportot!

Hogyan bírjuk sportolásra a gyereket?

Néhány előző cikkünkben már szót ejtettünk arról, hogy milyen sportágakra írassuk be a gyermekünket, mik a csapatsportok vagy éppen az egyéni sportok előnyei. Azonban azt be kell látni, hogy ebben a digitalizált világban már az is egyre nehezebb, hogy a gyermeket rábírjuk egyáltalán a sportolásra. Nem kell, és belátásunk szerint nem is szabad bűnbakokat keresni ebben, a jelenség ugyanis globális és tendenciózus. Megpróbálunk összegyűjteni néhány, nevezzük így jó tanácsot, hogyan is vihetjük-e a gyermekünket a rendszeres sportolás felé.

Mik az egyéni sportok előnyei?

Egy korábbi írásban már körbejártuk, hogy miért tesz jót egy gyermeknek, ha csapatban sportol. Ott ígéretet tettünk arra, nem hagyjuk magára az egyéni sportolókat, sportokat sem, hiszen semmivel sem rosszabb sportok azok

Milyen sportot válasszak gyermekemnek?

Részben már érintettük ezt a témakört: Milyen sportot is válasszunk gyermekünknek? A kérdés különösen aktuális azokban a Nagy Sportágválasztó árnyékában. Mit sportoljon a gyermek? Mik azok a fő szempontok, amiket elsősorban neki, de másodsorban a szülőknek, figyelembe kell, vagy legalábbis ildomos venni?

Miért jók gyermekeinknek a csapatsportok?

A szülő, akinek fontos, hogy a gyermeke sportoljon, társaságban, közösségben legyen, örök dilemma előtt áll: Milyen sportra írassa be csemetéjét? A csapatsportoknak számos előnye van a gyermek személyiségfejlődését illetően. Nézzünk meg egy párat

Táborozás felnőttként

Nem, a tábor nem csupán egy olyan hely, ahová óvodás vagy iskolás gyermekünket küldjük, míg mi a végeláthatatlan munkával küzdünk a nyári időszakban. Táborba az ifjúság is járhat, akik közösségben akarják tölteni az idejük egy részét, és ugyanúgy felnőttek is, akik új élményekkel akarnak gazdagodni.

Mozgási lehetőségek tavasszal

Nemcsak rendszeresen sportoló emberek és versenysportolók léteznek, hanem olyanok is, akik rengeteg elfoglaltságuk mellett olykor mégis szeretnének időt szakítani valami intenzívebb mozgásformára. Tavasszal erre számtalan lehetőség adódik.

Mit sportoljak? – I. Röplabda

Ha még nem döntötted el, milyen sportot szeretnél rendszeresen űzni, mutatok pár lehetőséget, elsőként a röplabdát. Ha szereted a csapatsportokat, ez biztosan tetszeni fog.