Menü

Kulcsár Edina: „A terhességemben is a maximumra törekszem”

Kulcsár Edina egyik legnagyobb álma válik valóra: két év próbálkozás után idén ősszel végre édesanya lesz. Az egykori szépségkirálynő mindenre szeretne felkészülni, hogy anyukaként is a maximumot nyújthassa. Emellett továbbra is dolgozik, de a kicsi egészsége a legfontosabb számára, és ennek érdekében a kismama minden tőle telhetőt meg is tesz.

Itt az újabb mérföldkő a Down-kór szűrésben

Az egyik legrettegettebb és leggyakoribb genetikai rendellenesség a Down-szindróma, ami ma már a várandósság 9. hetétől elvégezhető speciális anyai vérvizsgálattal veszélyek nélkül szűrhető. A teszt legújabb generációja pedig elődeinél nemcsak gyorsabb, de nagyságrendekkel olcsóbb is.

A csodálatos lányomat lásd, ne a Down-kórt!

„Egészen az első lányom, Laoisha születéséig semmit nem tudtam a Down-szindrómáról. Egy 21 éves, művészet szakos lány voltam, aki feltételezte, hogy egy normál terhesség után egészséges gyermeket hoz világra. Majd azon kaptam magam, hogy más embereket nyugtatgatok. Hoztam a döntést, hogy a pillanatnak fogok élni."

Hány évesen vállaljunk gyermeket?

Fontos aspektus, hogy a női szervezet mikor áll legjobban készen a várandósságra. A szülészeti genetikai tanácsadás alkalmával számos információt megtudhatunk örökletes betegségeinkről, valamint a várandósság kockázatairól – ez a beszélgetés kötelező a 37 év feletti várandósok számára.

Tévhitek és igazságok a magzati szűrésekről

A várandósság 9 hónapja alatt egy sor ajánlott szűrés áll rendelkezésre, hogy az anyukák biztos információt kapjanak a saját és magzatuk egészségéről. A várandósok gyakran az interneten próbálnak informálódni a különféle vizsgálati módszerekről, ám a világhálón sajnos téves információk garmadája kering.