Menü

Kétszínűség, ahogyan csak árthat

Ugye te sem szereted, mikor valakiről nem tudod eldönteni, mi a valódi véleménye? Amikor a szemedben festői szépségű képekben nyilvánul meg, de valahogy mégsem ugyanezeket a csodálatos fordulatokat hallod vissza. Amikor a mosoly mögött létezik egy „utállak, menj már innen” is, és fogalmad sincs, mikor tör ki valakiből az igazi személyisége. Ugye, néha te sem vagy teljesen őszinte?

Pedig ez az, ami a legártalmasabb. Őszintének lenni minden helyzetben sokkal jobban megéri, nemcsak álszent bíráskodás mondatja ezt az emberekkel, hanem a tapasztalat. De ha az emberi kapcsolatainkról van szó, akkor még ezerszer nagyobb galibát képes okozni az őszinteség hiánya. Amikor magunkat másnak tüntetjük fel, mint amilyenek valójában vagyunk, nem csak etikailag bírálható, egészségügyi következményei is lehetnek. Pont ugyanúgy magunkra nézve is, mint másokra. Ha folyamatos szemléletváltoztatásban élünk, az megterheli az agyunkat és a pszichénket, pont annyira, mint amikor másnak a valós személyiségét szeretnénk felderíteni. Az agyunk egy idő után meghasonul önmagával, a nem valós információkat is valósként kezeli. Ezért van az, hogy néhányan nem tudják már eldönteni néhány eseményről, hogy valóban megtörténtek-e, vagy csak becsapták a saját elméjüket.

A személyekhez, helyekhez, eseményekhez és helyzetekhez való viszonyulás pont ugyanilyen. Ha egy ideig teljesen másképp viselkedünk valakivel, mint ahogyan azt a valós belső indíttatásunk szerint tennénk, becsaphatjuk vele magunkat. Ez persze olykor hasznos, hiszen a nem kedvelt személyek iránt tanúsított kedvesség néha segít megkedvelni őket, de ugyanakkor ez egy nagyfokú megterhelést is jelent. Hiszen vannak, akik felé nagyon nehéz másfajta megítélést mutatnunk, mint amit valóban érzünk. Ilyen esetben előfordulhat, hogy az elfojtott dühünk és neheztelésünk egyszer csak kitör, és hatalmas konfliktusokba taszít minket. Ha pedig nem tör ki, akkor is könnyen lehet, hogy belülről fogja felőrölni az idegeinket, ami felesleges és káros stressz a szervezetnek.

Az emberi kapcsolatainkat tekintve tehát nem érdemes napraforgónak lenni. Mindig csak annyit mutassunk, amennyit valóban érzünk, annyit tegyünk, amennyi még jól esik az adott ember irányába, és annyit várjunk el, amennyit mi magunk is neheztelés nélkül megtennénk. Ha pedig mások kétszínűek velünk szemben, vagy próbáljuk meg elfogadni, vagy beszélgessünk el róla velük. Az utánzásuk semmi jót nem von maga után.

Számoljunk el tízig. Vagy?

A stressz, az idegesség, a düh, a harag tönkre teheti a mindennapjainkat, az életünket, ha nem tanuljuk meg csillapítani, kordában tartani önmagunkat.

Visszatérés a régi önmagamhoz

A legjobb önfejlesztés, ha figyelsz önmagadra, próbálod minél jobban megismerni és elfogadni saját magad, hiszen csak így tudsz lépésről-lépésre haladni a célod felé.

A szuperintelligens ember jellemzői

A felsőbbrendű intelligencia juthat eszünkbe erről a szóról, a szuperintelligencia nem mennyiségbeli, hanem minőségbeli eltérést jelent az intelligencia átlagos kifejeződéseihez képest.

Érdemes-e beolvadni a tömegbe, csak hogy jó viszonyban légy egy csoporttal?

Az igen hosszú cím igen konkrét, mégis sokak számára égető problémát takar. Aki egy munkahelyen, egy sportegyesületben, zenekarban vagy egy osztályban lévő közösség része, az előbb-utóbb szembesül ilyen kérdésekkel.

Túléli-e a barátság a távolságot?

A szeptember tipikusan a kezdések és újrakezdések hónapja, hiszen véget ér a lazább nyári időszak, és elkezdődik a kemény hajtás, mind az iskolában, mind a munkahelyen. Sokaknak pedig ez az újrakezdés nem is az addig megszokott helyükön történik, hanem attól jóval távolabb. Ezt pedig olykor a kapcsolatok is megsínylik.