Menü

Okos holmik, jó vagy nem?

Jön a százezer forintos hihetetlen okos cipő. Olvasom ma reggel egy internetes portálon. Potom százezer forintért lehet majd megvásárolni és egy csomó információt, funkciót tud majd. De jó. Okos telefon. Okos mosógép. Okos takarítógép, robot porszívó, okos óra, okos személyi mérleg mindenféle kijelzővel, okos tablet, okos mérleg, intelligens lázmérő.

Okos telefonunk emlékeztet arra, hogy nem húztuk ki a vasalót, vagy, hogy munkahelyünkről elindítsunk egy mosást. Tudja a teendőinket, pittyeg, csipog, riaszt, ébreszt, figyelmeztet, jelez, zenél, kattog, füttyent. Mindent megjegyez helyettünk. Nem is kell gondolkodni.

Okos készülékünkről lecsekkolhatjuk ismerőseinket, nem is kell beszélgetni velük. Ha a chaten az integetésre megyek, az bőven elég, nem kell köszönni az utcán. Elég, ha lájkolom a képeit. Jaj, már okos tányér is van! Megmondja, mennyit kellene enni. De ha netán túlettük magunkat, akkor megkeressük az okos telefonon az okos alkalmazásokat és akár el is mehetünk futni az okos cipőnkben, hogy aztán megoszthassuk „fészen” és „instán”, hogy mindenki lássa, mert, hanem írom ki, nem is hiszik el, hogy edzettem. Okos pulzusmérő óra is kell hozzá és már indulhatunk is.

Nem is tudom régen enélkül, hogyan voltak képesek sportolni az emberek. Vagy élni. Van okos persely is, hogy megtanuljunk spórolni, igaz az árát is meg lehetne spórolni, ha egyszerűen átgondolnánk a kiadásainkat, s a bevételeinket, spórolási céljainkat. Okos tévé, okos lámpa, Tv-okosító adapter, okos eszközök az autónkban és még folytathatnám, s íme, pár okos-kütyü, ami újdonságként nemrég látott napvilágot:

Például fülünkre helyezett kütyü, mely figyeli, hogy evés közben hogyan rágunk. Fitness karperecek, számos funkcióval. Tányér nélküli okos-mikró, mely azonnali fagyasztásra is használható és egyéb olyan új okos mobiltelefonok, összecsukható kijelzővel és egyebekkel, melyeknek egyelőre a nevét sem értem.

Ezek mind nagyon trendi eszközök és biztos vagyok benne, hogy használatuk megkönnyíti a mindennapjainkat, sokkal kényelmesebbé, modernebbé teszi az életünket. Tök jó chatelni valakivel, nem kell odamenni hozzá és könnyű „barátokat” szerezni a közösségi oldalon, milyen egyszerű ismerkedés. Nagyon jó okos telefonokkal kommunikálni és hagyni, hogy más gondolkodjon helyettünk. A telefonunk már több, mint személyes tárgy, lassan a legjobb barátunkká válik. Szorongunk miatta. Ha lemerül vagy nincs nálunk és nem vagyunk online, attól félünk, lemaradunk egy csomó mindenről. Állandó inger-éhségben élünk.

A folyamatos telefonhasználat elsődleges jelei a baráti, családi kapcsolatok leépülése, az iskolai, munkahelyi teljesítményromlás. Telefonozó párok egymás mellett egy étteremben (csak nézzünk körül!), tabletező gyerekek, tanórán mobilozó diákok. Azonnal kérjük mindenhol a wifi-kódot. Online függőségben élünk.

Vitathatatlan a technikai fejlődés sok pozitívuma, csak az a baj, hogy közben elveszik sok más fontos érték az életünkből. Meggondolandó a mondás: „A mobil segít, ha távol vagyunk egymástól. De eltávolít, ha közel.”

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Hogyan segíthetnek a kék színű ásványok?

A kék szín, a vízenergia színe. A víz pedig a tudást, az érzelmeket, az emberi kapcsolatot és az emberek közötti kommunikáció eleme. A kék szín a tudás, a nyugalom, a béke, az érzelmek és tudásvágy szimbóluma is.

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.