Menü

Végeztem a vizsgákkal – hogyan tovább?

Ha azoknak a szerencséseknek a táborát erősíted, aki elég hajlandóságot és szorgalmat érzett magában arra, hogy gyors rohamban letudja a vizsgáit, és még nem terveztél semmit a maradék két-három hétre, akkor ez a cikk neked szól.

A legtöbben azért tömörítik be a vizsgáikat, hogy minél hamarabb végezzenek, és majd legyen idejük a végén pihenni, kikapcsolódni, kirándulni vagy wellnessezni. És ez mind nagyon jó ötlet. De ha valami másra vágysz, akkor ezeken túl is sok mindent tehetsz, amivel ráadásul megőrizheted az egészségedet.

Például, ha nem tudsz főzni, ebben az időben megtanulhatsz. A vizsgaidőszak nem ad lehetőséget arra, hogy kibontakozz a főzés terén, ráadásul az étrendedet sem teszi rendbe, hiszen ilyenkor minden számít, csak az étel minősége nem. Ezért ezekben a hetekben kipróbálhatsz új recepteket. Szánhatod arra az idődet és az energiádat, hogy egészséges ételek receptjeit tanulod meg, és akkor eleve két legyet ütsz egy csapásra.De ha nem vonz a gasztronómia, még mindig nagyon sok lehetőség áll rendelkezésedre.

Elkezdhetsz például valamilyen sportot vagy kihívást. A legtöbb kihívás időtartama 30 nap, de találhatsz az interneten 2-3 hétre szólóakat is. Ezeket otthon könnyűszerrel végezheted, rendkívül kevés idő alatt. Viszont ha nagyobb kalandra vágyunk, új sport után is nézhetünk, vagy használhatjuk az időnket arra, hogy elkezdjünk strandra járni. Ilyenkor télen ugyanis hétköznap délelőttönként jóval kisebb tömeggel találkozhatunk. Kevesebb iskolást hoznak el a rossz idő miatt, ráadásul az emberek dolgoznak, így nagy valószínűséggel alig lesz lenn valaki.

Így választhatunk magának egy pályát, amin kis szerencsével csak mi leszünk, úszhatunk annyit és olyan tempóban, ahogy csak akarunk, és ha megunjuk vagy elfáradunk, átmehetünk egy pihenősebb medencébe. Így az egész napot relaxációval és mozgással töltjük, ami segít kiheverni a sok tanulást, görnyedést a jegyzet fölött, és a rendszertelen, egészségtelen életmódot, amit a vizsgaidőszakban folytattunk. Megéri, nem?

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.