Menü

Terjed az izomdiszmorfia

Az anorexia nervosa-hoz képest az izomdiszmorfia fordított (inverz) testképzavart jelent. Alapja az atlétaideál, ami ellentéte a női karcsúságideálnak. A kórképre a túlzott edzés, szenvedélyszerű testépítés, tévesen megítélt külső és az izmos test utáni sóvárgás jellemző. Akármennyit edzenek, mindig fejletlennek látják saját izomzatukat, képesek a testedzést végletes túlzásba vinni, akár komoly sérülésekig folytatni. Emellett általában különböző hormontartalmú készítmények, tömegnövelő táplálék kiegészítők „segítségét” is igénybe veszik. A gyakran használt anabolikus szteroidok mellékhatásai közé olyan komoly elváltozások tartoznak, mint a csontritkulás, szexuális zavarok, bőrelváltozások, és a hangulatzavarok.

A páciens komolyan úgy gondolja, hogy akár egyetlen edzés elhagyása is súlyos izomtömeg veszteséghez vezethet, ezért életét teljesen az edzésnek rendeli alá. Testét szégyelli, strandra nem jár, még nyáron is hosszú ujjú felsőt visel. A zavar kialakulásának pszichológiai vonatkozásai tekintetében valószínű, hogy az önértékelés zavara az egyik kulcstényező, illetve valószínű az is, hogy a spottevékenységnek egyfajta kompenzációs szerep jut. Egy klinikai szakpszichológus elmondása szerint az eddigi felmérések azt mutatják, hogy ez a betegség sokkal gyakoribb a férfiak körében. Mert ők a testükkel kapcsolatos szorongásainak hátterében világosan körvonalazódik az ideálok szerepe, amelynek első tünetei 19 éves kor körül jelennek meg.

Az izomdiszmorfiában szenvedő férfiaknak nincs betegségtudatuk, ugyanúgy, ahogy az anorexiásoknak sincs. Ezért nagyon nehezen fordulnak szakemberhez. Az étrendre, testképre beszűkült gondolkodás, aggodalmaskodás jelentős stresszt okoz. Romlanak a társkapcsolatok, problémák jelentkezhetnek a munkahelyen is. Hiszen a beteg szinte minden más tevékenységét feladja, nem jár társaságba, szórakozni. A hiányzó vagy hiányos baráti kapcsolatok csökkentik a partnerkapcsolatok esélyét is. A betegség komplex volta miatt a kezelésben elsődleges szerepe van a pszichoterápiának és amennyiben indokolt, úgy azt gyógyszeres terápia egészítheti ki.

Mit tehetünk, ha ezeket tapasztaljuk

A korai kapcsolatok alapvetőek az énkép és a testkép kialakulásában, a nem megfelelő szülői tükrözés közrejátszhat a „hibás testélmény” kialakulásában. Ezért a klienseket fontos megtanítani saját testérzeteik felismerésére, azok szavakba öntésére, és a test, testélmény biztos tárgykapcsolatokban való megtapasztalására. A testképzavarok kognitív viselkedésterápiás kezelése szakember által vezetett, de már az önsegítés szintjén megkezdődhet. Ennek fontos része lehet az önbecsmérlő gondolatok beszüntetése és korrigálása, új tapasztalatok gyűjtése, valamint önsegítő olvasmányok feldolgozása.

Ezért központi jelentőségű:

az önértékelés javítása

javítani az érzelmek szabályozásának képességeit

testkép napló vezetése a konkrét helyzet, viselkedés, érzések és gondolatok megnevezésével

feladatuk a testképpel kapcsolatos negatív automatikus gondolatok, kognitív torzítások, negatív sémák felismerése, amelyeket korrigálni kell, reális, önelfogadó minőségűvé.

gyakorolhatják a pozitív belső beszédet külső és belső tulajdonságaikról, és pozitívan magukra nézni nap, mint nap a tükörben és erősíteni belsőjüket

"Soha nem elég"

A megszállottan edző férfiak nem ismerik fel, hogy már elérték az eredetileg kitűzött célt és testük megváltoztatása életük legfontosabb kérdésévé válik. Az elképzelt ideális test méretei ráadásul folyamatosan változnak, mindig van nagyobb bicepsz, amit kitűzhetnek maguk elé.

Amikor valaki a tökéletes formára törekszik, akkor csak is magát csapja be. Hiszen nincs ilyen, mindenkiben van hiba. Nem szabad bedőlni a médiából sugárzott valótlan képeknek. Örülni kell a pozitív tulajdonságainknak és elsősorban ne másoknak, hanem önmagunknak próbáljunk megfelelni!

Szerző: Udvari Fanni

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba?

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba? Plüss nyuszi/csirke/kacsa vagy csoki nyuszi/csirke/kacsa a tökéletes választás! – olvasom az egyik állatvédő egyesület facebook oldalán és megmondom őszintén teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal!

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

Mondj búcsút a megfelelési kényszernek!

A megfelelési kényszer egy olyan érzés, amikor valaki folyamatosan igyekszik megfelelni saját vagy mások elvárásainak. Ez lehet saját belső kényszer, társadalmi nyomás, munkahelyi elvárás. A megfelelési kényszer stresszt és szorongást okozhat. Ha Önök is azok közé tartoznak, akik szeretnének mindenkinek megfelelni, akkor érdemes elolvasniuk cikkünket.

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.