Menü

Minőségét megőrzi…

Nemcsak élelmiszereink rendelkeznek szavatossági idővel, hanem egyéb használati és berendezési tárgyaink is „lejárnak”, elhasználódnak egyszer. Hogy mely hétköznapi dolgainkat mikor érdemes lecserélni, ennek néztünk utána most.

Minőségét megőrzi”: ez a dátum mutatja meg, meddig szavatolják az ígért minőséget a gyártók, azonban néhány használati tárgyunknál ez nem annyira egyértelmű. Egy ágyneműt például 2-3 évente, egy matracot 10-15 évente érdemes lecserélni, a zuhanyfüggönyt minimum évente. A szőnyeg hosszabb időre szól, de 15 évente a legjobb minőségű is cserére szorul. Ha a díszpárnáinkra vigyázunk, és tisztán tartjuk őket, akkor is körülbelül 3 évig használhatóak. Kanapét 15 évente ildomos újítani, ha mást nem, legalább a huzatot tanácsos cserélni rajta. Egy törölköző szavatossága 1-3 év, hiszen a vizes törölközőkön sok baktérium és mikróba megtelepedik, melyen néhány év elteltével már a mosás sem segít.

Mosógépre 15 évet mondanak a szakemberek, bár mosógépszerelő barátunk véleménye szerint jó, ha 10 évet bírnak. Az enyém 7 év után ment tönkre érdekes módon a vele egyszerre vásárolt hűtőszekrénnyel együtt, így ebben a 15 évben már nehezen hiszek. Konyhai használati tárgyainkat is használatuk gyakoriságától függően érdemes váltani, állapotuktól függően, egy mosogatószivacsot, konyharuhát, mely baktériumok táptalaja, nyilván gyakrabban cseréljünk, míg egy vágódeszkát, robotgépet, habverőt, serpenyőket, palacsintasütőt elég ritkábban leváltani.

A berendezési tárgyakon kívül egyéb használati tárgyaink használati idejét is fontos figyelni és-ha szükséges-újat venni. Futócipőink, edzőcipőink 1000 km után cserések, ezután elveszítik rugalmasságukat, talajcsillapító hatásukat. Egy jó futócipő 30-40 ezer forint körül kezdődik, így ez számomra is fájdalmas hír. Ételtároló edényeink 4-5 évre ajánlottak, a fogkefét havonta cserélem, sminkecseteimet és alapozó szivacsaimat kéthetente-háromhetente mosom, s ecseteimet két-háromévente, szivacsaimat félévente váltom le. Egy fésű élettartama 1 év, házi papucsot fél évig használjunk.

Ki gondolta volna, hogy a vietnami papucsok hat hónapig hordhatóak! Az anyaguk ugyanis olyan, hogy ha ki is mossuk őket, megtelepednek benne a gombák, fontos félévente leselejtezni őket.

A berendezési, használati tárgyaink és élelmiszereink mellett kiemelten fontosnak tartom figyelni a gyógyszereink lejárati idejét. Édesanyám patikában dolgozik, s eszembe jutott, hogy erre mindig figyelmeztet, teljesen jogosan. Tároljuk gondosan a gyógyszereinket, vitaminjainkat, étrend-kiegészítőinket és szemléljük meg alaposan a szavatossági idejüket használat előtt.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Hogyan segíthetnek a kék színű ásványok?

A kék szín, a vízenergia színe. A víz pedig a tudást, az érzelmeket, az emberi kapcsolatot és az emberek közötti kommunikáció eleme. A kék szín a tudás, a nyugalom, a béke, az érzelmek és tudásvágy szimbóluma is.

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.