Menü

Önkénteskedési kisokos a világ körül - One World Institute 1. rész

Eljött a pillanat, hogy elkezdjem sorra venni a világ messzi tájaira az önkénteskedés lehetőségeit. Első körben , a Norvégiában alakult One World Insitute kerül terítékre. Az ő világuk annyira egyedi és összetett, hogy a fő vezérvonalukat jelentő két típusú önkénteskedési programjukról külön-külön írok. Első körben a jelenleg, már csak huszonhét hónapos (!) Fighting with the poor program kerül bemutatásra. A dolog egy munkaterápiával összekötött hatalmas élettapasztalatot adó kaland, ahol a fizikai és általában az elhivatott munka éppúgy fontos, mint a közösségi élet kihívásai.

Az elméleti, de még inkább gyakorlati tudás, amit a fejlődő világról ad szinte felbecsülhetetlen. Ha kibírja az ember, remek referencia és annak bizonyitéka, hogy az illetőnek helyén van a szíve. Sokukkal beszéltem és kijelenthető, hogy utána többen elmennek még tanulni, hogy még többet tudjanak segíteni másokon.

Miről is van szó? Első lépésben tudni kell, hogy minden nyelv ismerete jól jön, de a kommunikáció nyelve az angol a csapat multikulturális összetételéből adódóan, ami hamar ráragad a nagykorú kalandorokra, akik belevágnak a programba. Ilyen jellegű komoly előszűrés nincs. A helyszínen Közép-Európa komolyan felül van reprezentálva. Kicsit ENSZ konferencia benyomását adja egy átlag munkanap. Sok Kárpát-medence-i magyar is nekivág a kihívásnak, igy aki kedvet kapna biztos nem lesz egyedül. (a lenti képen épp egy székely veszi be Indiát). Magyarán az egész egy alternatív, önkéntesek mozgatta világban egy státuszt ad, amelyben mindennek helye és pontos ideje van.

A közel hároméves terv öt részből áll. Egy bemutatkozó hét után kezdetét veszi a kilenc-tizenkét hónapos munka. Igen jól olvastátok. A késő kalandokat anyagilag megalapozandó, bizony dolgozni kell. Nem mindig csak 40 órában, de alapvetően erről van szó. A központ a norvég havasokban fekvő Hornsjoben, igen jól vágjátok rá azonnal, ez bizony az olimpiájáról híres Lillehamer mellett van.

A munka háromféle: alapvetően vagy a hotellel egybekötött iskolában kell segíteni (konyha, kiszolgálás, szobatakarítás, pakolás, marketing) vagy a Dániában, Svédországban esetleg más országban lévő segédintézményben (pl. iskolai napközis tanárként) kell teljesíteni. Annyit csak, hogy az első opcióban foglalt hotel szaunás, pingpong asztalos és még a sífutást is ki lehet próbálni. A harmadik lehetőség a pénz gyűjtésre a ruhaadományok felvételéhez és szétosztásához kapcsolódik, ehhez a munkához értelemszerűen és jó fizikum és jogosítvány szükséges. Itt sokan el szoktak vérezni a felvettek közül. A kezdeti lelkesedés könnyen megtörhet kitartás nélkül.

Térjünk rá a piszkos anyagiakra. Egy minimális zsebpénzen kívül, nagyon oda kell figyelni. Az induláshoz fedezni kell a Norvégiába odaérkezést és a kezdeti időszak alatti egyéb nem ellátáshoz kapcsolódó kiadásokat. Az adminisztrációs költségek 8000 NOKba, kb. negyed millió forintba fájnak, viszont, ha azt nézzük, hogy ezért szervezett körülmények között szállást és étkezést kapunk a program alatt, nem is tűnik olyan riasztónak.

A kezdeti bemelegítés bátor túlélőinek következik ezután egy féléves klasszikus, építő jellegű iskola időszak. Főleg a fejlődő világról tanulnak itt. Ezután jön a java - egy nagyon intenzív három hónapos utazás veszi kezdetét Afrikában vagy Ázsiában, minimum fél tucat országot érintve egy konkrét útiterv szerint, mely a diákok utazáshoz kapcsolódó kutatási terve köré rendeződik. Kaland a javából.

A hab a tortán, pedig természetesen az ezt követő féléves afrikai vagy indiai kiküldetés, amely során konkrét humanitárius programokhoz kapcsolódnak az immáron komoly lelki erővel bíró jelentkezők. Ezután következik egy lezáró szakasz, amely lényege a program alatt megszerzett tapasztalatok megosztása a jövő önkénteseivel, illetve olyan érdeklődőkkel, akik kíváncsiak és nyitottak önkéntes tevékenységre szervezett körülmények között. Sok videót találni erről a folyamatról a neten „That s my story” címszó alatt.

Kiknek ajánlom:

Ellentétben az egyéves programokkal ez az önkénteskedési projekt teljes, elkötelezett embert kíván. Erős haladóknak ajánlom. Alapvetően bárkinek jó lehet, aki bírja a szellemi és a fizikai munkát. Nagy adag flexibilitást igényel, amit természetesen a program maga is fejleszt. A jelentkezők elég sokfélék, sok különböző élethelyzetből vágnak neki a nagy kalandnak. Részben menekülnek a világtól, részben újra akarják értelmezni a karrierjüket és a mindennapi rutint egy más perspektívában akarják látni. Emellett sokan csak az utazások, magyarán a hecc kedvéért vágnak bele, vagy csak egyszerűen "Teréz anya üzemódban" akarják tölteni az életüket egy jelentékeny részét.

Ami viszont biztos, közös pont, hogy az együttműködésre és a szociális érzékenységre való hajlam alapkövetelmény. Fontos, hogy mielőtt ez a világkörüli túra kezdetét veszi, el kell fogadni az alapszabályokat. A program alatt tilos alkoholt és drogot fogyasztani. Ha valaki a bemelegítő rész anyagi eredményét megdézsmálja az sem maradhat sokáig. A megnyílt világ lehetősége majdan realitása nemcsak látókört szélesít, hanem egy nagyon rugalmas empátiát is igényel, amely sajnos nem mindenki sajátja.

Akinek társas érintkezéssel gondjai vannak, annak ez nem való és a szervezők ezt a tudtára is fogják adni. Ez csak egy esély semmi több, viszont szinte mindenkinek adott, hiszen életkori, faji, vallási megkötés nincs. De adminisztrációs okokból elsősorban uniós országból várnak jelentkezőket. A felvételnek feltételei is vannak, mint például a büntetlen előélet és az orvosi alkalmasság. Az előbbihez írásos, hivatalos igazolás kell. Utóbbi sajnos olyan nem mérhető dolgokban is megnyilvánul, hogy rendszeres gyógyszerszedőt nem igazán várnak, illetve, mint ahogy jó pár hasonló iskola, ők se nézik jó szemmel pszichiátriai gyógyszertől függő egyéneket se. Miután a hotel-iskola nem rendelkezik orvosi stábbal, igy korrekt ez irányú helyzetünket az elején tisztázni, mert lehet hogy később emiatt válhatnak el az egyébként megfelelő jelölt és a One World Institute útjai.

Saját sztori- Andrea (Jászszentlászló -Budapest)- Önkéntes 6 hónapig Mozambikban.
- Kinek való ez az önkéntes suli?
- Bárkinek, aki szeretne komfortzónán kívül kerülni. Aki szeretné megtapasztalni, hogy a közös cél összehoz. Annak nem ajánlom, aki a rendszert es a flottul működő dolgokat szereti, mert igen gyakran fordul elő, hogy a dolgok eltérnek az eredeti tervtől.
- Mi változik meg az emberben ott?
- Megtanulsz kiállni magadért, mert túl sokan kihasználnak a jóságodért és önzetlenségedért, ha nem figyelsz oda. Megtanulod kijelölni a határaidat. Ha pedig alapból önzetlen es altruista vagy, mindig elfoglalt leszel.

- Mi fejlődik?
- Problémamegoldó készség. Az ingerküszöb magasabbra kerül. Miután láttad a világ igazságtalanságait a projektben, apró nüanszok már nem borítanak ki, mint késő tömegközlekedés vagy barátságtalan eladó a boltban. Tudod, hogy a világ másik felén az embereknek sokkal rosszabb. Kiszélesedett a látóköröm, szabadabb es boldogabb lettem tudván, hogy bármikor újra kezdhetem. Illetve rengeteg ember életútját meghallgattam, ami hozzásegít ahhoz, hogy egy szabadabb életet éljek.
- Hogy kerültél bele? Tartod-e még valakivel a kapcsolatot?
- Egy barátnőm küldött egy linket a suliról. Nem tudtam pontosan mire vállalkozom, habár tisztában voltam a program minden pontjával. Ki akartam törni a 9-17ig irodamunka mókuskerekéből. A célomat elértem. Volt három szuper változatos évem hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkítva, de nem adnám semmi pénzért. Kialakultak értékes baráti kapcsolatok leginkább az utazások során. Többekkel a mai napig is tartom a kapcsolatot és alkalomadtán a világban valahol találkozni is fogunk. újra. Fejlődtem emberileg is. Türelmesebb, elfogadóbb lettem és látom már a teljes képet.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Fényvédők, smink, napsütés

A tudatos bőrápolás alapja, hogy már kora tavasszal, az első napsugarak megjelenésekor elkezdjük a fényvédő krémek használatát, azonban mit tegyünk, ha a fényvédelem mellett a sminkről sem szeretnénk lemondani nyáron?

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Hogyan segíthetnek a kék színű ásványok?

A kék szín, a vízenergia színe. A víz pedig a tudást, az érzelmeket, az emberi kapcsolatot és az emberek közötti kommunikáció eleme. A kék szín a tudás, a nyugalom, a béke, az érzelmek és tudásvágy szimbóluma is.