Menü

Bosznia, a múlt árnyai

Az egykori Jugoszláviából kivált egy fura, kevert nációjú terület az egykori török vagy épp monarchiabeli gyarmat, Bosznia-Hercegovina. A hangulatát az egykori háborús turisztikai túrák és sok burek adja.

Három a bosnyák igazság. Három parlament, három elnök, három kiemelt náció (szerb, horvát, bosnyák muszlim). Az ország, ami nem működik (saját valutája, a márkája csak helyben váltható), és még is, köszöni szépen, jól van. Hát ilyen Bosznia-Hercegovina. A rend éber őrei nyíltan zsebre dolgoznak. Minden elintézhető egy telefonhívással és minden kis gesztusnak nagy szerepe van a Balkánon.

A burek egyik őshazája volt utam célállomása, irány Szarajevó. A közismert háborús területen most nyugalom honol. A turizmus egyik motorját is az egykori katona sztorik adják. Maga a rendszer igyekszik jobbnak feltüntetni az országot, mint amilyen. Az egykori török vagy épp monarchiabeli gyarmat építészetileg érdekesen ötvözi az ázsiai és az európai iskolákat. Konkrétan a főváros közepén balra török, jobbra német épületek sorjáznak. Egyébként 'Európa Jeruzsálemében' négy világvallás él, példamutató békességben. A dimbes-dombos táj az egykori hírhedt merénylet és az elhúzódó ostroma árnyékában él.

A felújított utcákban megbújó zömök jugó épületekben még vígan lóg Tito képe és működik szellemisége. Az egykori nagyság, azonban tovaszállt. Az emberek igyekeznek kedvesnek lenni a messzi látogatóval, viszont a tematikus helyi túrák komolyan lehúzzák a gazdag turistákat. Az igazi régi Boszniához el kell látogatnia a vidéki ékszerdobozba, Mostarba is. Kedves kis utcák és nyugati árak fogadják az idelátogatókat. Európa egyik legnagyobb Bruce Lee szobor legalább olyan vicces, mint az hogy mindenből kettő (horvát, bosnyák) van. Az Unesco világörökségi besorolású híd tényleg remek fotóhely. Kellemes környezet, udvarias szállásadók és drága tematikus túrákkal próbálja megtalálni újra helyét az ország. Érdekesebb, mint Szerbia, de fasorban sincs a horvát tájhoz képest.

/Szerző és fotók:Vass Attila/

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.

Eszelős utcai harcosok

A 2024-es Országúti diszkó az 1989-es Patrick Swayze-féle akciófilm remake-je, motívumában eltér elődjétől, de mégis hű marad a régi időkhöz. A 80-as évek filmjeinek megvan a sajátos, korra jellemző atmoszférájuk. Ez alól az akkori alkotás sem volt kivétel, mely főként a kocsmai verekedései és Patrick Swayze karizmája miatt vált ikonikussá. Nos, a mostani 2024-es Doug Liman újrafeldolgozás nem egy mély érzelmeket megmozgató alkotás, de az összképet tekintve egy nagyon jó akció-vígjáték.

Az almaecet sokoldalú felhasználása és előnyei

Az almaecet egy sokoldalú csodaszer. Amellett, hogy a konyhákban évek óta hódít a viszonylag olcsó áron kapható ecet, a fogyókúrázók körében is népszerű. Azonban milyen jótékony és pozitív hatásai vannak annak, ha minden nap belecsempészed az ételeidbe, vagy vízzel hígítva, mézzel édesítve, iszol néhány kortyot belőle?

Klímakarbantartás: miért fontos?

A hirtelen beköszönő nyárias meleg lassan aktuálissá teszi a klímahasználatot, s ekkor különösen ajánlott otthonunk, autónk fertőtlenítése, hiszen a klímarendszerben számos kórokozó megtelepszik. A klíma karbantartása több okból is fontos, ám a menete bonyolultabb, minthogy azt házilag is teljeskörűen el lehessen végezni.

Hogyan segíthetnek a kék színű ásványok?

A kék szín, a vízenergia színe. A víz pedig a tudást, az érzelmeket, az emberi kapcsolatot és az emberek közötti kommunikáció eleme. A kék szín a tudás, a nyugalom, a béke, az érzelmek és tudásvágy szimbóluma is.