Menü

Apa csak egy van!

„A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek, már jóval azelőtt, hogy megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a hazavezető utat. Igen. A világ tele van jó apákkal. És a legjobbak azok, akik mellett életük párja jó anyának érezheti magát.”

/Született feleségek c. film/

Találó idézet, nagyon tetszik, igazán szép! Nagyon sokszor írok a dolgozó, háztartást vezető, gyereket nevelő szuperanyukák fáradhatatlan életviteléről, nos itt az ideje megemlíteni a csodálatos apukákat is!

Manapság az apaság fogalma is új értelmet nyert. Már nem csak arról van szó, hogy ők dolgoznak, eltartják a családot, ők a pénzkeresők, a nők pedig otthon főznek és gyereket nevelnek. Óriási változás, hogy (ahogy az anyukák is keményen jelen vannak a munkaerőpiacon és dolgoznak, az anyaság mellett) ugyanakkor az apukák ma már éppúgy részt vállalnak a családi életben és kiveszik a részüket a gyermeknevelésből, mint az anyukák. Kezdve azzal, hogy többen már a szülésnél is jelen vannak, segítenek, gondoskodnak.

Az apáknak is kulcsfontosságú szerepe van a családban. Megható látni apukákat, kezükben a kis újszülöttel, vagy a totyogó kisgyerkőcök után szaladgáló férfiakat a játszótéren, netán a nagyobb fiaikkal focizó édesapákat.

Sokan azt állítják, hogy a lányok, születésüktől fogva inkább apásak, a fiúk anyásak. Hogy ez vajon így van-e, nem tudom, döntse el mindenki maga. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy egy apa szerepének nagy jelentősége van a lányok későbbi párválasztásában, a kisfiúk számára pedig az apa az elsődleges minta. Tőle lesik el a gyerekek, hogyan viselkedik egy férfi az élet különböző területein.

Az azonban biztos, hogy az apukák azok a fantasztikus személyek, akiknek ki lehet lakkozni a körmét, ha a kislányuk úgy szeretné. Bármilyen eltört játékot megjavítanak, a világ legjobb legóból készül várait is könnyen megépítik (és közben maguk is élvezik). Főznek is, ha szükséges és cumisüvegből is szívesen megetetik a picit. Az én férjem kivasal. Nem egyszer és nem kétszer. (Ha megkérem rá, mert amúgy magától - ha fellökné-, sem venné észre a ruhaszárítót, de ha kérem, kivasal és ez nagyon becsülendő).

Az apukák mosnak is, ha kell, igaz a pirosat mossák általában össze a fehérrel, de nem baj. A fiús apukák távirányítós autóval jönnek haza, majd órákig játszanak a fiaikkal. A lányos apukák babáznak a kislányukkal, de nem gond az sem, ha a Jégvarázs mesét kell kétszer egymás után megnézniük, vagy annak zenéjére táncolni kell.

Te mit írnál még ehhez a listához?

A pénzkeresés és a kemény munka mögött nekik is fontos a stabil és boldog háttér ország, ahova hazatérhetnek egy hosszú nap után és nekik is szükségük van arra, hogy részt vállaljanak a családi életből, gyermeknevelésből.

Remélem mindent leírtam, amit a férjem diktált. Fizetett hirdetést hallottak.

5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti

Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.

Kutya a családban

Lakótelepen nőttem fel, sajnos soha nem volt háziállatom, így nem volt lehetőségem megtapasztalni, milyen érzés egy házi kedvenc a családban, ám költözésünk óta fontolgatom, hogy menhelyről hazaviszek egy kutyust.

Iskolai telefonhasználat pro és kontra

Mai témánk apropóját az adta, amit a minap olvastam a világhálón: a brit iskolákban szigorú ellenőrzési rendszert vezetnek be: az iskolák felelőssége lesz, hogy a diákok ne használhassák a mobiltelefonjukat a tanórákon. Iskolai telefonhasználat pro és kontra.

Ha nem múlik a gyereknél a köhögés…

Téli-télvégi időszakban gyakrabban betegek a gyermekeink, s különösen azok a gyerekek hajlamosak az influenzára, elhúzódó hurutos és/vagy száraz köhögésre, akik közösségbe járnak, azaz bölcsisek, ovisok vagy iskolába járnak, tehát szinte minden csemete.

A gyerekek harmada nem reggelizik otthon

A gyerekek harmada nem reggelizik otthon, ami azt jelenti, hogy éhgyomorra indulnak el reggel – állapította meg egy kutatás, melyből sajnos megállapították, hogy három gyerekből egy reggelizés nélkül indul el otthonról az óvodába, iskolába.