Menü

Cica a lakásban II.

A cikksorozat első részében csak az alapvető, szinte mindenki által ismert teendőket szedtem össze a macskatartáshoz, most viszont inkább Snezi mindennapjait, személyiségét mutatnám be, hátha segítség lehet olyanoknak, akik ugyan abban a cipőben járna, mint mi.

Első háziállatom egy Nyávi nevű cica volt, aki úgy került hozzánk, hogy a házunk előtt elütötte egy autó. De szerencsére túlélte, viszont soha nem lehetett olyan, mint azelőtt. A farka összekunkorodva forrt össze, ezért soha nem tudta kinyújtani vagy mozgatni, illetve a hátsó lábaival nem tudott rendesen menni. De nagy nőcsábász volt, és bárhova feljutott, ha akart. Már öreg volt akkor is, mikor „örökbe” fogadtuk, viszont még hosszú-hosszú évekig boldogított minket. Ekkor még kicsi voltam, de mégis imádtuk egymást és szoros kötődés alakult ki közöttünk. De amikor elhagyott, a cicákkal való kapcsolatom megváltozott. Már nem volt a régi és sok-sok évig nem is került hozzám közel egyetlenegy cica sem.

Később, mikor a barátomhoz költöztem, akkor ismertem meg Gyebnár Sneizek Balázst. Ő egy benti macska, viszont a személyisége nem engedte meg, hogy folyamatosan bent legyen. Azonban arra, hogy bent tartsuk, nyomós okunk van, mivel amellett, hogy mozgáskoordinációs problémái vannak, még süket is. Viszont vannak olyan napok, amikor ki kell engednünk, mert egyszerűen nem képes bent maradni. Folyton sír, az ajtó tetejéig képes felmászni idegességében, tépi a szőnyeget, illetve olyan ingerült lesz, hogy kezelhetetlen. Ekkor tudjuk, hogy eljött a pillanat, hogy kiengedjük.

Az elején teljes napokat is elcsászkált és volt, hogy hajnalban ért vissza. Olyankor a bejárati ajtó előtt állva addig sírt, míg fel nem keltünk és be nem engedtük. Később, már a terepet ismerve és felbátorodva veszekedésekbe is keveredett a többi macskával és egy nagyobb balhé alkalmával olyannyira megijedt, hogy azóta nem is császkál el, csak az udvaron egy- két óra szaglászás után visszajön a házba.

Ezért sem tartom jó dolognak a macskákat kint tartani, mert egy nagyobb veszekedés alkalmával súlyos sérüléseket is szerezhetnek. És megannyi veszély leselkedik rájuk. Ilyen lehet például, hogy elütheti egy autó, mérgeket is megehetnek, betegségeket szednek össze és nem mellesleg elrabolhatják őket, vagy ami még rosszabb állatkínzók kezére is kerülhetnek.

Snezi süketségére akkor jöttek rá, amikor nem reagált a nevére hiába szólongatták, hazaérve békésen aludt tovább, fel se nézett a zajokra, emellett a füleit sem mozdítja semmilyen hangra. Koordinációs problémái is vannak. Amikor kisebb volt, akkor ez jobban megmutatkozott, mivel alig tudott valahova felugrani, illetve ha fel is jutott például az ágyra, akkor hatalmas bukfencekkel esett le onnan.

A lakásban tartott cicákat is érdemes bolha ellen kezelni, mivel a cipőnkkel is bevihetjük a házba, amit egészen biztos, hogy a macskánk össze fog szedni. Így jártunk mi is, viszont a kezelés már nehezebben ment. A fürdetés nem volt célravezető, ezért úgy gondoltuk, hogy egy nyakörvvel megoldjuk a problémát. De hiába volt ráírva, hogy anti allergén a nyakörv, sajnos mégis csak allergiás volt rá, így csomókba hullott a nyakáról a szőr, illetve véres, hólyagos sebek jelentek meg. Ilyenkor már csak az állatorvos segíthet. Pedig, alig egy félnapig viselte. Szerencsére a gyógyulás már gyorsan történt. Nekünk csak a nyakra csepegtethető kullancs és bolhairtószer vált be.

De ne feledkezzünk meg a féreghajtásról sem. Hiába lakik bent, azért az orvosa azt tanácsolta, hogy erre is figyeljünk oda. A másik, amivel próbálkoztunk az a macskafű. Ez egy baráti találkozón merült fel beszélgetés közben, hogy van ilyen lehetőség a vitaminpótlásra. Ez jó a szőrcsomók ellen, illetve különféle vitaminokat tartalmaz, amit egy benti cica nem visz be. Ez mind szép és jó, csak Snezinek ez nem ízlik. De nagyon sok embertől hallottam már, hogy kipróbálta, de nem eszi meg a cica, mi is ezt a tábort erősítjük.

Szerintem a cica viselkedése függ a neveltetéstől is, hiszen sokan mondják, hogy felugrik a konyhapultra, vagy akár leveszi a húst a gázról, viszont a mi macskánk nem ilyen. Egyszer sem ugrott fel a pultra, vagy asztalra. De ha tálcáról esszük az ételt, vagy lerakjuk tányérostul a lakás bármely pontjára, akkor szagolva elindul felé, viszont soha nem nyúl, vagy soha nem eszik bele. Már kicsi korában „elmagyaráztuk” neki, hogy ezt nem szabad.

Ha kicsit „problémásabb” kisállattal élsz együtt, elkerülhetetlen az állatorvosi látogatás és konzultáció. Mindig történik valami, ami felbolygatja a napi rutint és a megfelelő táp, étel és a kiegészítő dolgok kikísérletezése is időigényes, illetve egészen biztos, hogy belenyúlsz olyan dologba is, ami nem jön be. Mi semmi extra készítményt nem használunk. A fürdetés lett a leghatásosabb módszer minden baktériumra, a szőrre pedig a csodahenger.

/Szerző: Kohajda Wentholin Loretta/

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.

Futás kutyával

Egy kutya lefutotta a félmaraton, pedig csak pisilni engedték ki, olvastam a minap egy nem mindennapi cikkben. Félmaratont futókhoz csatlakozott a kutyus, aki becsülettel végig is futotta a távot Kanadában, ráadásul nem is akármilyen helyezést ért el: sikerült az első 10 között beérni, és az előkelő 7. helyen teljesítette a távot. Mire kell figyelni, ha kutyussal futunk, erről lesz szó ma.

Alkohol és sport: rontja a teljesítményt?

Vajon tényleg visszaveti a sport teljesítményünket, ha olykor megiszunk egy kis bort, vagy röviditalt, vagy alkalmanként ennyi belefér és ne fogja negatívan befolyásolni a sportteljesítményt?

Futás biztonságosan!

Régóta gondolkozom azon, hogy mennyire biztonságos sport a futás a szabadban, erdőben, terepen – egyedül. Hogyan tehetjük biztonságosabbá a szabadtéri edzéseinket? Ezzel foglalkozunk ma.