Menü

Stresszmentesen! De hogyan?

Stresszmentesen. Könnyű mondani, ó ha ez ilyen egyszerű lenne! Az életünk természetes velejárója egy-egy családi, vagy munkahelyi probléma, időnként adódik egy konfliktus, mert nyakunkba szakad egy határidős feladat, vagy kapkodással indul a nap reggel, de sorolhatnám tovább: késés egy találkozóról, rohanás a gyerekért, közben folyton cseng a telefon, elfelejtettünk boltba menni. A háztartás ezer arca pedig hab a tortán, vagy meggy a habon, a tortán, vagy csoki reszelék a meggyen, a habon, a tortán. Hidd el szükség van apró megoldásokra, kis trükkökre, amelyek segítségével, - amennyire csak lehet - kiküszöbölheted az idegeskedések egy részét. Mindet nem, de a szükségtelent igen!

Saját példámból tudom, az előkészítés, az előre gondolkodás, a tervezés nagyon sokat segít a szétszórtság, a kapkodás megelőzésében.Ha nem tudjuk megjegyezni a fontos teendőket (én már nem tudom követni), akkor írjuk fel noteszbe, vagy pötyögjük be a telefonunk emlékeztető-listájába, én is így teszek, igaz óránként jelez, amit már a környezetem hangos sóhajjal vesz tudomásul, de legalább semmit nem felejtek el!

Igaz, hogy állandóan riaszt az idegesítően okos telefonom (ez van, ha már én nem vagyok ennyire okos) de én aztán oda is érek minden szülőire, pontosan érkezem a megbeszélésekre, ma sem felejtettem el füzetet meg radírt venni a gyereknek. Tudom, hogy sütit kell vinni az oviba, egyedül a műkörmöst felejtettem el estére, de már emlékeztetett az intelligens kütyüm.

Nagyon sok múlik az időbeosztáson! Ha már tervezünk és jegyzetelünk, meg noteszt használunk, akkor igazán átgondolhatjuk, hogy mit mikor kell elvégezni. Én tudom, hogy 4-re megyek a fiaimért az oviba, suliba, majd 5-től 6ig a gyerekkel kell tanulni, addig mehet a mosógép is, bekapcsolom a sütőt a vacsorával és a kicsi is eljátszik szépen a szobában. Így terveztem.

Persze Murphy-törvény, hogy egyszerre kell átforgatni a húsokat sütés közben és kiteregetni, mert lejárt a mosógép, a nagyfiam is épp kérdez valamit a leckével kapcsolatban, a kicsinek meg tutira kakilnia kell - olykor szétszakadunk. Ez van. Ilyenkor borul a terv.De az esetek többségében szépen lehet tervezni, beosztani azt a kevés időt.

A bevásárló lista rengeteg időt megspórol nekünk, ha pedig még tartjuk is magunkat a leírtakhoz, a pénztárcánk sem bánja! Jó elismerem, az akciós élelmiszereket nem hagyom ki, mert egy másik alkalommal meg épp ezzel nyerünk időt az esti vacsoránál, amikor csak kivesszük a fagyasztóból azt az akciós csirkehúst, amit csak gyorsan fűszerezni kell és mehet is a sütőbe.

Ha fagyasztóból főzünk, vegyük ki előző este az ételt, ne menjen felesleges idő a kiolvasztással, mert néha nagyon macerás tud lenni! Ha nincs időd főzni, rendelj ételt! Ha főzöl, akkor dobj össze gyorsan elkészíthető ételeket, mosogass el mindig magad után. Nincs szükséged 20 edényre, vegyél elő kettőt, öblítsd el őket és már használhatod is újra

Amikor megtervezed a hetet és a napjaid, legyen hely benne fél óra "én-időnek", vagy inkább legyen egy óra. Igen, legyen annyi! Ennyi igazán jár nekünk. Kelj fel reggel előbb, hogy sportolhass egyet munka előtt, vagy szobabiciklizz az esti sorozatod alatt, tegyél fel egy pakolást és vonulj a fürdőszobába fél órára, vagy készíts egy finom turmixot/teát/kávét és olvass valamit.

A házimunkát nem lehet kikerülni, ám könnyebb, ha a takarítást egy gyors rendrakással kezdjük, melyet porszívózás, törölgetés és felmosás követ. Ne fordítva dolgozzunk, mert plusz munkát csinálunk magunknak. A portörlést mindig felülről lefelé csináld.

Nem kell minden nap mindent elvégezni, ha egyik nap porszívózol, a másik nap törölgess.

Javaslom, használj az otthonodban rendszerező eszközöket, tárolókat. Ezek nagyon hasznosak tudnak lenni, én nagyon szeretem őket, különösen a gyerekszobában praktikus egy nagykosárba, vagy tárolóba pakolni a kisautókat, legókat. Kosár- és tárolómániás vagyok, mindenhol veszek egy kosarat, de a férjem is látja már, hogy mennyivel könnyebb ezekbe visszaszórni azt a halom apróságot, amivel játszanak a gyerekek.

Említettem a cikk elején az előkészítést! Nem is hinné az ember, mennyit számít, ha előző este kikészítjük a saját és gyermekink másnapi ruháját, megcsináljuk a tízórait, vagy a reggeli szendvicset. Én a zabkását is megfőzöm este, másnap csak megmelegítem és átkeverem.

Ha este mindent elrendezünk, megtervezünk, előkészítünk, másnap nincs kapkodás, jól indul a reggel, s már a napindításnál megspóroljuk a felesleges stresszt. Minden aggódást és idegeskedést nem tudunk kizárni az életünkből, nem is kell, de amennyire lehet, a felesleges dolgokon spóroljuk meg a feszültséget.

Az igazán fontos dolgokkal foglalkozzunk és a családunkra mindig legyen időnk!

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.