Menü

Újévi fogadalmam: futni fogok!

Az ünnepek után sokan szembesülnek azzal, hogy a mérleg bizony több kilogrammot mutat, mint szokott. Ilyenkor többen kezdenek el konditerembe járni, és akadnak olyanok is, akik a futást választják a kilók eltüntetése érdekében. De akár újévi fogadalmunk is elvezethet minket a futáshoz. Ilyenkor számtalan ember határozza el, hogy egészségesebben fog élni, és kezd el sportolni. Azonban érdemes előtte utánajárni ennek a népszerű tevékenységnek.

A futás az a sport, ami a mindennapjaink része. Hiszen ha jobban belegondolunk, akkor számos olyan helyzet van, amikor gyorsabb sebességre kell kapcsolnunk. Ilyen lehet, például amikor hétfő reggel futunk a busz után, a piacon egy jó barátunk után, vagy rosszabb helyzetben futunk valami elől.

De ha megszületik bennünk az elhatározás, hogy sportszerűen is űzzük, ne ugorjunk egyből a mély vízbe, szépen fokozatosan szoktassuk a szervezetünket a hosszabb távokhoz!

Praktikák kezdőknek

Mindenekelőtt fontos, hogy tisztában legyünk a fizikai állapotunkkal – a futás hossza és távja függ a kondíciónktól. Mindenképpen fokozatosan kezdjünk el futni, eleinte rövidebb távon és lassabb tempóval.

Fontos az is, hogy figyeljünk a testtartásunkra, hiszen ha nem egyenes háttal futunk, akkor több problémánk is adódhat a gerincünkkel.

Figyeljünk oda, hogy ne lábujjhegyen fussunk, hanem a sarok érjen le elsőnek és gördüljön végig a talpunk a lépés során.

Kevesen gondolnák, de nagyon fontos a karmunka, ugyanis ez adja a futás ritmusát.

Figyeljünk arra, hogy kényelmes- és a célnak megfelelő cipőben hódoljunk ennek a sportnak.

Mielőtt elindulnánk, melegítsünk be! Ez az a része a sportnak, amit sokan elhanyagolnak és feleslegesnek gondolnak. Pedig nagyon fontos, hogy az ízületeinket, gerincünket, testrészeinket bemelegítsük, hiszen komoly gondjaink is adódhatnak, ha ezt nem tesszük meg. A futás előtt kihagyott nyújtás a hirtelen megterhelés miatt húzódásokhoz és ficamokhoz vezethet.

Évszakhoz kötött-e ez a sport?

Sokan szezonális sportnak gondolják a futást, hiszen kevesen veszik rá magukat arra, hogy nyáron a perzselő melegben, vagy akár télen a hóban is ugyanolyan elhivatottan induljanak neki a szokásos távnak. De akár az eső is kedvünket szegheti. Ha viszont nagyon eltökéltek vagyunk e téren, akkor fontos, hogy mindig az évszaknak és az időjárásnak megfelelően öltözzünk. Figyelembe kell venni, hogy futás közben melegünk lesz, ezért ne vegyünk fel túl vastag és meleg ruhadarabokat. Ez azzal járhat, hogy ha megállunk pihenni és nem megfelelően öltöztünk fel, akkor könnyen megfázhatunk.

Hol is fussunk?

A betonon való futást próbáljuk elkerülni, hiszen nagyon kemény felület, viszont ha nincs lehetőségünk máshol futni, akkor egy megfelelő cipővel a probléma kiküszöbölhető. Már szinte minden városban, de akár faluban is kiépített futópályák vannak, ami egy puhább felületet biztosít a futásra, ezáltal is védi az emberi testet.

A természeti környezett nyilvánvalóan különlegesebb élményt ad, mintha akármilyen jól kiépített futópályán edzenénk. Sokkal felszabadítóbb, nyugtatóbb hatással van az emberre. De veszély is leselkedhet ránk, ezért különösen figyeljünk oda magunkra és természetesen egymásra! A legnépszerűbb futóösvények általában a kellemesen hűsítő fás-erdős helyeken vannak. Ha ilyen ösvényen futunk, akkor ne feledkezzünk meg róla, hogy veszélyes is lehet, ezért mindig legyünk körültekintőek. Habár nem csoportos sport a futás, azért próbáljunk meg ismerősökkel, vagy barátokkal ilyen útra elindulni, ami akár még ösztönzőleg is hathat ránk nézve. Ha ez nem lehetséges, akkor gondoskodjunk az önvédelemről.

Következőkben

Számos jótékony hatása van ennek a testmozgásnak, mivel stresszoldó, szíverősítő, de akár még boldogabbak is lehetünk tőle, csak hogy egy párat említsünk a sok közül. Ha kíváncsi vagy mit kaphatsz a futástól, akkor tarts velem a következő cikkemnél is, amiben bemutatom, hogy a fájdalom mellett mivel gazdagodhatsz, ha ezt a sportot választod.

/Szerző: Kohajda Wentholin Loretta/

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.