Menü

Karácsony pluszkilók nélkül

Azt mondják, nem attól hízunk meg, amit karácsony és szilveszter között eszünk meg, hanem amit szilveszter és karácsony között. Jogos. De azért mégsem szeretjük a "majd januártól", "hétfőtől" vagy "elsejétől" kezdetű mondatokat. Idén ráadásul a január elseje még hétfőre is esik, így biztosra vehető, hogy sok elhatározás, fogyókúra kezdete lesz ez a nap. De ez azért mégsem szükségszerű...

Nem tudom, másnál milyen az ünnep, de a karácsony - már Mikulástól kezdve - nálunk a folyamatos etetésről szól. Azt már elértem 8 év alatt, hogy a rokonság nagy része aszalt gyümölcsöt, mandarint, narancsot, banánt hoz a gyerekeimnek, meg mogyorót, tejterméket, alma-vagy zöldségchipset, én pedig diétásan sütök-főzök. De azért ha vendégségbe megyünk, máris aknamezőre érkeztem a diétámmal, mert még a sokat látott, erős idegzetű sportoló, diétázó, erős akaraterővel rendelkező anyukák is számtalan habos, csokis, mézes, krémes, tejszínes, pudingos csodákkal néznek farkasszemet. Nagyon nehéz ellenállni, pedig dobozban a diétás kekszem, de köszi, az hol van már ezektől az ízorgiát jelentő karácsonyi édességektől! Ha pedig a 82 éves nagymamámhoz érve esetleg valaki nem lenne elég éhes, akkor a Jóisten kegyelmezzen neki.

A karácsonyt mégis meg lehet úszni hízás nélkül (már láttam olyat, aki ismert valakit...), de az erős akaratunkon kívül szükség lesz diétás holmikkal televarázsolni az ünnepi asztalt. De olyannal, amiből még a férjünk és a fiaink is szívesen esznek, nem nyúlnak a tejcsoki és vajkaramella meg szaloncukor után. A gumicukorról nem is beszélve.

Karácsonyi receptjeinket egyáltalán nem kell a fiók mélyére süllyeszteni, elég mindössze három hozzávalót átcserélni. Kitűnő a bejgli zabliszttel, kókuszolajjal és természetes édesítőkkel is. Édesítőszerrel egyedül karamellizálni nem lehet, minden más édesség működik vele. A zserbót idén is megsütöm, ehhez diétás lisztet nyújtok lapokra, a töltelék, a lekvár és a csoki cukormentes, az adventi muffin vagy karácsonyi gyümölcskenyér cukrozatlan aszalt gyümölcsökkel kiváló édesség, a kókuszgolyó készülhet zabkorpából, kókuszreszelékből, natúr kakaóporból, a házi bonbonokhoz pedig csak egy forma kell, pár tábla cukormentes csokoládé, töltelékeknek pedig a képzelet szab határt, lehet cukor nélküli mogyorókrém, diétás lekvár, túró vagy gyümölcsök.

Még mézeskalács is készülhet diétásan, megtévesztésig hasonlítva cukros barátjához. Ennek legegyszerűbb elkészítése kitűnő móka is lehet az otthon unalmukban rosszalkodó ördögfiókákkal is. Hamis mézeskalácsnak hívom és a következő hozzávalókból készítem el: édesítő, mézpótló (ha nincs, akkor nincs), 2 dl víz, 2 tojássárgája, 3 evőkanál kókuszolaj, 50 dkg szénhidrátcsökkentett liszt (de lehet akár zabliszt is), 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál mézeskalácsfűszer, kevés fahéj. Összegyúrjuk, 1-2 órára hűtőbe tesszük, majd nyújtjuk, szaggatjuk, 180 fokon megsütjük.

Felnőtteknek való finomság az aszalt sárgabarackos, barackpálinkás, mandulás bonbon, melyhez mindössze apróra vágott aszalt sárgabarack, darált mandula, zabkorpa, kókuszzsír, édesítő és kevés pálinka kell. Minden hozzávalót összekeverünk, ha gyúrható masszát kaptunk, akkor golyókat formázunk belőle, közepébe mandulát vagy mogyorót teszünk, darált mandulában, vagy kókuszreszelékben megforgatjuk. Ha sokat eszel belőle, énekelve mész a templomba. Ha meg túl sokat, akkor félő, hogy még hozzá is szólsz az éjféli miséhez. Szóval óvatosan!

A neten találtam számtalan tippet a karácsonyi hízás megelőzésére, de ezeket most nincs időm elolvasni, inkább tudom, hogy elkészítem a kedvenceinket cukormentes kivitelben, sütök egy finom kacsát szenteste krumpli helyett zeller-vagy karfiolpürével, sportolok az ünnepek alatt is minden nap egy jó órát, mert attól jobban érzem magam és annyi időt töltök a családommal, amennyit csak tudok, mert ez az egész lényege. A mérleg pedig mondjon le!

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

A kígyóuborka meglepő hatásai

A kígyóuborka amellett, hogy sokoldalúan felhasználható a konyhában, a szervezetre is számos jótékony hatással bír, ami messze túlmutat a szem alatti karikák eltüntetésében.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mézbogyó - ültesd, csodáld, termeszd, használd fel

Szeretjük a környezetünkben a bokrokat, amik szép zöldek, de ha még termést is hoznak, ami még ehető is, egészséges is és finom is, akkor az csak egy aduász lehet. Ismerd meg a mézbogyót!

Gyógynövények emésztési problémákra

Immunsejtjeink 80%-a a belekben található, a bélrendszer tehát egy nagyon érzékeny, intelligens szervünk, ami egész testünk működéséért felelős.Az emésztési problémák is fontos jelzések, melyek mutatják, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. Ezek a gondok több-kevesebb rendszerességgel mindenkinél felbukkannak enyhébb vagy súlyosabb formában.