Menü

Felelős szórakozás a gyerekekkel is

Szülőként tudjuk, hogy nem egyszerű olyan szabadidős programot találni otthon, vagy a nyaralás, üdülés alatt, ami a gyerekeket igazán leköti, de a felnőtt sem rohan tőle világgá. Mégis fontos, hogy e tekintetben is felelősen gondolkodjunk: a delfinárium, óceanárium vagy a cirkusz nem a legjobb választás állatvédelmi szempontból.

Érdekes, hogy micsoda közkedveltségnek örvendenek ezek az itt felsorolt szórakozási lehetőségek, mégsem gondolunk bele józan paraszti ésszel, hogy vajon mi zajlik a kulisszák mögött. Természetesen az állatok gyönyörűek, édesek, lenyűgözőek, ehhez nem fér kétség. Az ember mégis önző, amikor ezeket a lehetőségeket választja. Miért?

Nos, hogyan éreznénk magunkat, ha intelligens lényként befognának minket, elszakítanának a környezetünktől, a családunktól, és egy szobányi méretű helyre lennénk bezárva, ahol csak akkor kapunk ennivalót, ha teljesítünk? Egy delfinárium vagy óceanárium pedig pontosan erről szól. A cirkusz annyiban más, hogy ott utaztatják az állatokat, de nekik ez korántsem akkora öröm, mintha az ember utazik. Hiszen nekünk ezzel valamilyen célunk van, az állatoknak viszont csak plusz teher amellett, hogy mondhatni "embertelen" körülmények között tartják őket.

S bár gyerekseregek lógnak a kerítésen, ha megérkezik a cirkusz - nyilván mindenkinek érdekes az elefánt és az egyéb egzotikus állatok, ha jó megfigyelők vagyunk, láthatjuk, hogy vagy egy méretükhöz képest szűk kocsiban utaznak, vagy kikötik őket, vagy mutatványoznak - erről szól az életük. Ahelyett, hogy a saját élőhelyükön vándorolnának csoportosan. Szomorú ebbe belegondolni, és minden egyes belépőjegy megvásárlásával mi is támogatjuk ezt a fajta méltatlan állattartási módozatot.

Vonatkoztassunk el az öncélú, önző szemléletmódtól, és inkább neveljük a gyermekeinket is felelősségre, valamint mi is tájékozódjunk! Természetesen teljesen más, ha például egy állatkert azért tart egy állatot, mert az megsérült és befogadták, mert saját élőhelyén a sérülése, problémája miatt már nem lenne életképes, vagy ha valamilyen fajtamentési tevékenységet folytat az állatkert. Ezen túl azonban minden más elfogadhatatlan, ha az állatok érdekeit nézzük!

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba?

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba? Plüss nyuszi/csirke/kacsa vagy csoki nyuszi/csirke/kacsa a tökéletes választás! – olvasom az egyik állatvédő egyesület facebook oldalán és megmondom őszintén teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal!

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

8 különleges és elragadó húsvéti tradíció a világ különböző tájairól

Itthon a locsolkodás, rokonlátogatás, családi körben elfogyasztott finom ételek és természetesen a tojásfestés. Ezek mindenki számára jól ismert húsvéti tradíciók, azonban más nemzeteknél eltérő szokások uralkodnak, ismerjük meg ezeket is!

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!