Menü

Néma betegség: a magas vérnyomás

A magas vérnyomás korunk betegsége, a népesség közel egyharmadát érinti. Egyértelműen a megváltozott életmód következménye, de odafigyeléssel, megelőzéssel nagyban csökkenhetjük kialakulásának kockázatát.

A szakemberek azt javasolják, hogy 40 év felett évente egyszer minimum érdemes elmenni olyan kivizsgálásra, ahol szakszerű körülmények között megmérik vérnyomásunkat, koleszterinszintünket, illetve vércukorszintünket. Ha időben diagnosztizálnak egy negatív tendenciát, és egyéb rizikófaktorok nem állnak fenn, akkor még életmódbeli változtatásokkal van esélyünk elkerülni a gyógyszeres kezelést. Ha állandósul a magas vérnyomás, a további következmények elkerülése érdekében nagyon fontos az orvos által irányított kezelés.

A magas vérnyomás, azért is „néma” betegség, mert nincsenek különösebb tünetek, panaszok, mégis ha elmarad a kezelés, mindenféle szív és érrendszeri betegség kialakulásának kockázata jelentősen megnő. Vagyis a magas vérnyomás következtében kialakulhat: szívelégtelenség, veseelégtelenség, stroke, infarktus is.

A magas vérnyomás kialakulása pedig elsősorban nem alkat kérdése, hanem szorosan köthető a nem megfelelő életmódhoz. Ezért sokat tehetünk a megelőzés érdekében. Ehhez pedig a következőkre van szükség: rendszeres mozgás, normális testtömegindex megtartása, sószegény táplálkozás, a dohányzás és túlzott alkoholfogyasztás kerülése.

Ha már kialakult a magas vérnyomás (vagyis rendszeresen 140-nél magasabb szisztolés és 90-nél magasabb diasztolés mérhető), akkor ez az állapot más rizikófaktorokkal együtt (pl.: elhízás) nem visszafordítható, bár életmódbeli változtatásokkal még ilyenkor is tehetünk egészségi állapotunk javulása érdekében.

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba?

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba? Plüss nyuszi/csirke/kacsa vagy csoki nyuszi/csirke/kacsa a tökéletes választás! – olvasom az egyik állatvédő egyesület facebook oldalán és megmondom őszintén teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal!

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.