Menü

A Festipay nyerte a versenyt

Litkey Farkas nyerte Festipay nevű hajójával a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjat. A hajó csütörtökön 17 óra 34 perc után futott be.

A Kékszalag mezőnye csütörtök reggel kilenc órakor rajtolt el Balatonfüredről, a mezőny a szervezők tájékoztatása szerint 3-4 csomós, helyenként teljesen kihagyó északnyugati szélben kezdte a versenyt. Balatonkenesénél az RSM DTM fordult elsőként az Extreme Sailing Team és a Fifty-Fifty előtt. Siófoknál már az Extreme 40-es volt az élen, Tihanynál pedig a Fifty-Fifty vezetett, az első hajó alig 1 óra 40 perc alatt ért át a tihanyi szoroson.

A Keszthelyi-öbölben ugrott az élre a Festipay és Vonyarcvashegynél már az élen vitorláztak Litkey Farkasék. A Festipay 14 óra 20 perckor elsőként vette a keszthelyi bóját, és már nem engedte ki a győzelmet a kezéből. A Festipay 8 óra 34 perc 6 másodperc alatt teljesítette a 155 kilométeres Balatonfüred - Balatonkenese - Siófok - Tihany - Keszthely - Tihany - Balatonfüred távot.


MTI Fotó: Szántó Áron

Az idei siker Litkey Farkas tizenkettedik Kékszalag-győzelme, de az első, amit katamaránnal ért el.

A 48. Kékszalag második helyezettje a Józsa Márton irányította Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán lett, 8 óra 40 perc 20 másodperccel, a harmadik helyen pedig egy Extreme 40-es katamarán, a Kaiser Kristóf kormányozta Extreme Sailing Team végzett 8 óra 48 perc 48 másodperces eredménnyel. A negyedik helyezett a Vándor Róbert irányította RSM-DTM Hungary GC32-es katamarán lett 9 óra 3 perc 55 másodperccel.

A 48. Kékszalag Erste World Nagydíj szombat reggel 9 óráig tart, addig kell az induló közel 450 hajónak megkerülnie a tavat. Náray Vilmos, a verseny kommunikációs vezetője elmondta, az előrejelzések szerint az északnyugati szél csütörtök este és éjjel erősödik, valamint pénteken is erős szél várható, ami komoly sportteljesítményt kíván a versenyzőktől.

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.