Menü

Nem érezhetik magukat biztonságban a magyar nők

Egy kissé esős, nyár eleji hajnalon sétáltam hazafelé Budapest IX. kerületében, a Nehru-parton, ahol egy Dunára néző, polgári lakásban laktam albérletben. Csinos voltam végülis, mert buliban voltam előtte, szűk fekete nadrágot viseltem, és félig magas sarkú szandált, de nem voltam különösebben kihívó, mert nem szeretem a kényelmetlen öltözéket. Vidékiként mindig is volt fenntartásom fővárosunk biztonságáról, de azért reménykedtem, hogy ez nem egy rossz környék, és az utcánk egy része kamerával felszerelt. Ettől függetlenül igyekeztem vigyázni magamra, és figyeltem a körülöttem lévő embereket az esti, vagy éjszakai időpontokban. Ezen a kora reggelen még alig voltak az utcán, csak egy idős férfi sétált tőlem távolabbra a bevásárlótáskájával. Ez is megnyugtatott egy kicsit - jobb, mint a semmi. Egyszer csak azt éreztem, mintha mögöttem jönne valaki, és arrébb léptem, hogy elengedjem. Ő is ugyanígy tett. Majd a másik oldalra léptem, a férfi szintén. Akkor már a lépcsőházamnál voltam szerencsére, beléptem a kapualjba, de megpróbált elkapni. Hogy úgy mondjam,alsó madárfogással taperolt. Láttam az arcát, amolyan rockerféle volt, de ha más szituációban találkozunk, nem gondoltam volna bűnözőnek. Érthetően nagyon megijedtem, elkezdtem püffölni az egyébként borzasztóan gyenge esernyőmmel, és hatalmasat sikítottam. Akkorát, hogy a hangomtól jobban megijedtem, mint a férfitól. Talán meglephette a határozottságom, mert inkább elengedett, és nevetve továbbállt, eltűnt a következő sarkon. Nem kétséges, hogy szerencsém volt. Álltam a kapualjban, és bámultam a távoli idős férfit, nem nagyon foglalkozott a hajnali sikollyal, ahogy senki a lépcsőházunkban és a környéken. - Ezek az esetek mindennaposak, csakhogy nem mindenki ússza meg ennyivel. No és mi a közvélemény reakciója az ilyen esetekre? Hogy miért öltözködöm így, valamint hogy minek mászkálok egyedül ilyen időpontokban. Az utóbbi történetesen azért volt, mert a fizetésemből épphogy futotta albérletre, de taxira már nem. A villamos pedig semmivel sem jobb, ott rendszeresek voltak a tapizós-dörgölőzős férfiak.

Nem csak a bűnügyi statisztikákon múlik, hogy valaki milyennek értékeli a közbiztonságot, valamint a saját személyes biztonságát. Inkább az egyedi tapasztalatokon, valamint a politika és a média által közvetített információkon. Hazánkban ez a helyzet elkeserítő. Az áldozathibáztatás mindennapos, de arról valamiért mégsem kiabálnak hangosan, hogy mi az, amit megoldásként találhatnánk. Plakátok, oktatási programok, támogató törvények - a hazai nők lassan bármilyen támogató, figyelemfelhívó programnak örülnének, de nem történik semmi. Ehelyett napota szembetaláljuk magunkat valamilyen nőkkel szembeni erőszakról szóló hírrel, és ehhez kapcsolódóan a teljesen irreális és tévúton járó, még az erőszakos férfiakat védelmező hozzáállással.

Lassan szinte már megszoknánk a helyzetet, ha ilyen borzalmakat meg lehetne szokni. De a legszomorúbb, hogy ez a szituáció nem csak a nőkre van hatással, hanem a férfiakra is. Az erőszakos, hatalmi vágyat támogatja, és az ilyen hajlamú emberben egyre kevésbé dereng fel egy ilyen társadalomban, hogy esetleg rossz úton jár, s a gondolkodása egészségtelen, sőt ártalmatlan, amely életeket tehet tönkre.

Mindeközben próbáljuk fejtegetni a miérteket. Miért van az, hogy egy országban szinte elfogadottnak tekintik a nőkkel szembeni erőszakot a 21. században? Persze, vannak normális hozzáállású emberek. Sőt, a hétköznapokban velük találkozunk többet (amit vélhetően magunknak köszönhetünk). Mégsem az ő szavuk tűnik hangosnak. Tényleg csak az számít, hogy valami nézettséget hozzon, hogy érzelmeket és véleményt kavarjon fel? Bolondosnak tűnhetnek az összeesküvés-elméletek gyártói, de ebben a zűrzavarban már tényleg kezd az az érzése lenni a nőknek és a normális férfiaknak, hogy valami állhat ennek a gondolkodásnak a hátterében. Talán megéri elnyomni a nőket? Van ebben valami kifizetődő?

Nekem úgy tűnik, hogy ők félnek jobban tőlünk, mint fordítva. Mert ha végigfejtjük az érzéseket, akkor kettő az, amire mindet visszavezethetünk: a szeretet és a félelem. A szeretet a pozitív érzelmek támogatója, a félelem pedig a negatívaké. Mivel a témában semmiféle pozitív kinyilvánítást nem találunk, valamint nem kell jól képzett pszichológusnak lenni ahhoz, hogy az erőszaktevő, hatalommániás és kapzsi férfitól eljussunk annak szeretetlen és boldogtalan gyerekkoráig, a későbbi tomboló egót támogató kisebbségi érzéseiig, igenis megkockáztatom: ezek a férfiak félnek. Nem, nem a nőktől, hanem önmaguk kicsiségétől. Egy egészséges lelkületű ember, aki képes a valódi szeretetre, mer egyenrangúként és kellő tisztelettel kezelni nőket. Meglátja, hogy az erőszakos cselekmények betegesek, és semmilyen mértékben sem elfogadhatóak. Ha valóban erősek vagyunk - nem csak fizikailag, hanem lélekben - , akkor egészséges és elfogadható erkölcsi értékeket képviselünk.

A gyerekednek ártasz azzal, ha túl engedékeny vagy vele

A gyerek irányába tanúsított állandó és érzékeny válasz- és szolgálatkészségünk természetes, szeretetteljes és odaadó magatartásnak tűnik, éppen ezért olyan könnyű beleesni a csapdájába. Kutatások szerint ugyanis az engedékeny szülők gyerekei éretlenek, önállótlanok és gyakran agresszívek is lehetnek.

Ezerszínű társadalmi közöny

Válságok egész sora zajlik a szemünk előtt úgy, hogy közben látszólag semmit sem tehetünk ellenük, és van, hogy nem is teszünk. Ráadásul gyakran már nem is nevezzük őket válságnak, mert szinte a mindennapjaink részévé váltak és olyannyira összefüggnek egymással, hogy külön-külön nem is lehet róluk beszélni. Ezek pedig történhetnek mind egyéni, mind társadalmi szinten.

Egy maximalista élete – egy anyai „blogbejegyzés” az újévre

Azt a világot éljük, hogy ha valamiben nem vagy a legjobb, akkor lehet, hogy mást keresnek a helyedre. Legyen ez magánélet vagy munkaviszony, pedig a maximalizmus nem vezet egészséges élethez.

Súlyos túlsúlyt okoz az egyik leggyakoribb étkezési zavar

Míg a bulimia és az anorexia túlnyomórészt a fiatalabb korosztályra jellemző, addig a falászavar esetén a 30-40 éves korosztály a leginkább érintett, a páciensek 40 százaléka közülük kerül ki.

9 dolog, ami megkülönbözteti a jó főnököt a rossztól

A főnöki titulust nem adják ingyen, és a vezetői rang sem csöppen csak úgy az ölbe. Ahhoz pedig, hogy valaki kiváló vezető legyen, elengedhetetlen a kollégáival ápolt jó kapcsolat, ami egyben a vállalat fejlődésének kulcsa is.