Menü

Ártalmas, de segíthet?

Egyre több ismeretanyag áll rendelkezésünkre az elektromos cigaretták hatásaival kapcsolatban, ám még mindig nem elegendő ahhoz, hogy tiszta szívvel elutasítsuk, vagy elfogadjuk a termék használatát.

Az elektromos cigaretta (más néven e-cigaretta) megjelenése óta viták kereszttüzében áll. Sokan állítják, hogy nagy segítség a cigarettázásról való leszokásban. Persze ahhoz, hogy ezt egyáltalán megvitassuk, mindjárt egy fontos feltételnek teljesülnie kell. Mégpedig annak, hogy az e-cigaretta nem káros. Nos, ezt nem sikerült bizonyítani, sőt éppen az ellenkezője igaz: az elektromos változat egy sor olyan összetevőt tartalmaz, amely, ha kisebb mértékben is, de ártalmas az egészségre. Mondjuk ezt a „szabályos” termékekről, a különböző, kétes forrású utánzatok nem mellesleg egyenesen veszélyesek lehetnek.

Szóval elmondhatjuk, hogy az e-cigaretta sem egészséges, ugyanakkor azt is elfogadjuk, hogy a dohányosok bizonyos százalékának ettől függetlenül segíthet a leszokásban. Kérdés, mekkora ez a százalék.

A cigarettával élők, de azt eldobni vágyók jelentős része a gyors leszokásban hisz, és ez is tűnik a leghatékonyabb módszernek. Nyilván a nagyon erős dohányosok számára nem könnyű út egyik napról a másikra eldobni a cigit. Nekik segíthet az e-cigaretta átvészelni a kezdeti időszakot. Ugyanakkor tisztában kell lenni a veszélyekkel is, a nikotinfüggőség kezelhető vele, ám a dohányzás szokását, a berögzült rítust fenntartja. Emellett az elektromos cigaretta a másik irányú útvonal eszköze is lehet, elképzelhető, hogy a megmentőnek hitt termék szoktat rá az igazi dohányzásra.

Összességében az elektromos cigarettát sem teljesen elfogadni, sem teljesen elutasítani nem tudjuk, ám a mostani ismeretanyag alapján inkább az utóbbi felé hajlunk.

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszert jelent. A CGM jelölés azt jelenti, hogy göndörbarát termékről van szó, mely megfelel ezeknek a kritériumoknak.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.