Menü

Itt a tavasz, védjük kedvenceinket a kullancsokkal és szúnyogokkal szemben!

Az állattartók vívódnak, hogy folyamatos, vagy szezonális kullancs- és más kártevőkkel szembeni védekezést alkalmazzanak-e. A legjobb a folyamatos védelem, ez azonban leterhelheti az állatok máját, így sokan úgy döntenek: csak tavasztól őszig használnak valamilyen cseppet, nyakörvet, vagy tablettát.

Ez esetben is ideje ezek valamelyikét megvásárolni háziállataink számára. Az idei tél nem volt túlságosan hideg, így már most látható, hogy sok kullanccsal, szúnyoggal lesz dolgunk ebben az évben is. Sajnos már most találkozhatunk kullancsokkal 1-1 séta alkalmával, és szúnyogokkal is, egyelőre még főként a koraesti órákban. Ahhoz, hogy ezek elfagyjanak, legalább két valóban tartós, kb. -10 °C alatti hideg idő kellett volna. Bár nem bántuk, hogy ez elmaradt, de sok problémát okozhat a szezonban a kullancsok, szúnyogok, egyéb élősködők nagy száma. Semmiképp se halogassuk tehát az ezzel kapcsolatos védekezést, hiszen a kedvenceinkre nézve akár életveszélyes fertőzéseket is terjeszthetnek ezek a nem kedvelt egyedek. Ilyen például a kullancs által terjedő babézia, vagy a szúnyogok révén hordozott szívférgesség.

Kérje állatpatikus tanácsát, hogy mely tablettát, nyakörvet, vagy cseppet válassza háziállata számára. Ugyanis sok tényező befolyásolhatja, hogy melyik a megfelelő döntés: például kutyák esetében hogy úszik-e rendszeresen a nyári időszakban az eb, vagy sem. Azzal kapcsolatban is érdemes szakember véleményét kérni, hogy szükséges-e néhanapján cserélni az alkalmazott készítményt, eszközt, vagy maradhatunk-e folyamatosan ugyanannál a terméknél.

Tény és való, hogy az állataink élősködőkkel szembeni védelme nem olcsó mulatság, és az árak az állat súlyával arányosan is növekednek. De azt is tudnunk kell, hogy probléma esetén az esetleges állatorvosi kezelés összege csillagászati lehet, és akkor még nem is biztos, hogy a kis kedvenc menthető valamilyen súlyos betegséggel szemben. Így inkább a megelőzésre érdemes törekedni. 

Fotó:
pixabay.com

Sör a női és férfi szépségért és fiatalságért

Hogyan fiatalít, szépít? Jótékony az alvásra és az intelligenciára. Hogyan használjuk a sört külsőleg? Kutatási eredmények a sör hatásáról.

Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel

A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig sok felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel könnyedén elkerülheted ezeket a problémákat!

Mi az a CGM hajápolás?

A CGM rövidítése a Curly Girl módszernek, mely egy speciális, göndör hajra való hajápolási módszert jelent. A CGM jelölés azt jelenti, hogy göndörbarát termékről van szó, mely megfelel ezeknek a kritériumoknak.

A feldolgozott élelmiszerek káros hatásai

Az egészséges életmóddal foglalkozó szakemberek szerint a cukor, a finomított szénhidrátok után a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása miatt van komoly ok az aggodalomra. Egyre több dietetikus, életmódtanácsadó javasolja a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítását. Vajon tisztában vagyunk azzal, melyek ezek az ételek, italok?

Mindent a diszprexiáról

A programozott mozgásokban, melyek a csecsemő idegrendszeri érésétől függnek (pl.: kúszás, mászás), általában még nincsenek feltűnő eltérések. Később a kisdedkorban fejlődik a szenzoros érzékelés és integráció (szenzomotorika: az észlelés és a cselekvés egysége). A fejlődési diszpraxia a szenzoros integráció zavarainak egyfajta megnyilvánulása.