Menü

Mozgásban a fejlődés

Az egészséges életmód elengedhetetlen része a mozgás, melynek alapjait kisgyermekkorban kell lerakni, és már a babák mozgásfejlődésre is érdemes tudatosan figyelni.

Az alapvető fizikai képességek automatikusan, ösztönösen fejlődnek a kicsiknél, a mozgásfejlődés pedig szoros összhangban van az értelmük kibontakozásával. Ahogyan testükkel érzékelik a világot, egyre többet tudnak meg magukról illetve környezetükről. A pszichés fejlődéshez tehát nagyon fontos, nélkülözhetetlen a fizikai tapasztalás, a mozgás.

Ma már az is egyre inkább ismert tény, hogy a különböző mozgásfejlődési fázisoknak, milyen fontos szerepe van többek között a későbbi tanulási képességeket illetően. A mászás segítségével a babák képessé válnak a helyváltoztatásra, vagyis egyre több mindent és másképpen tapasztalnak meg a világból, ráadásul ez a fajta párhuzamos mozgás befolyásolja a két agyfélteke fejlődését, összehangolását.

A mozgás a kisbabák esetében elengedhetetlen a megfelelő értelmi fejlődéshez, később pedig a gyerekek olyan alapvető dolgokról szerezhetnek tapasztalatot az aktív tevékenységek által, mint például problémamegoldás, siker, kudarc, együttműködés másokkal, szabálykövetés, kitartás.

Mi magunknak kell példát mutatnunk elsősorban annak érdekében, hogy gyermekünk életének elengedhetetlen része legyen a sport, illetve a mozgás. A példamutatáson kívül, pedig szülőként ügyelnünk kell arra is, hogy már egészen kisbaba kortól fogva biztosítsuk gyermekünk számára a mozgáshoz szükséges megfelelő feltételeket.

Vagyis bátorítsuk gyermekünket arra, hogy szaladgáljon, és minél többet mozogjon. Biztosítsunk teret a mozgáshoz, ne legyen egész nap a gyerek a kiságyában, vagy járókában. Meg kell teremtenünk a biztonságos hátteret a gyerekek aktív tevékenységének, de a túlvédő szülői reakciók is gátló hatással lehetnek a gyerek mozgásfejlődésére nézve. A babák mozgásfejlődését nem kell sietetni, fontos hogy minden fázist jól begyakoroljanak. Később pedig aktív tevékenységgel kapcsolatos programok szervezésével, tévézés illetve számítógépezés korlátozásával tehetünk azért, hogy gyerekünk életében fontos szerepet töltsön be a sport.

Fotó:
pixabay.com

5 kreatív szülő-gyerek program, ami a gyerekek fejlődését is segíti

Az együtt töltött minőségi idő semmivel sem pótolható a gyerekek szellemi és mentális fejlődése szempontjából, ráadásul a közös programok a szülőknek is segítenek a töltekezésben. Legyen szó például közös sütés-főzésről, meseolvasásról vagy mesehallgatásról, ezek a tevékenységek mind segítenek elmélyíteni a szülő és a gyerek közötti kötődést, támogatják a kicsik fejlődését, és nem utolsó sorban rengeteg boldog közös emléket is begyűjthetnek velük.

Kutya a családban

Lakótelepen nőttem fel, sajnos soha nem volt háziállatom, így nem volt lehetőségem megtapasztalni, milyen érzés egy házi kedvenc a családban, ám költözésünk óta fontolgatom, hogy menhelyről hazaviszek egy kutyust.

Iskolai telefonhasználat pro és kontra

Mai témánk apropóját az adta, amit a minap olvastam a világhálón: a brit iskolákban szigorú ellenőrzési rendszert vezetnek be: az iskolák felelőssége lesz, hogy a diákok ne használhassák a mobiltelefonjukat a tanórákon. Iskolai telefonhasználat pro és kontra.

Ha nem múlik a gyereknél a köhögés…

Téli-télvégi időszakban gyakrabban betegek a gyermekeink, s különösen azok a gyerekek hajlamosak az influenzára, elhúzódó hurutos és/vagy száraz köhögésre, akik közösségbe járnak, azaz bölcsisek, ovisok vagy iskolába járnak, tehát szinte minden csemete.

A gyerekek harmada nem reggelizik otthon

A gyerekek harmada nem reggelizik otthon, ami azt jelenti, hogy éhgyomorra indulnak el reggel – állapította meg egy kutatás, melyből sajnos megállapították, hogy három gyerekből egy reggelizés nélkül indul el otthonról az óvodába, iskolába.