Menü

Könyvajánló: Suutari-levelek a párválasztásról

Jó lenne, ha a párválasztást is tanulni lehetne, sok fájdalomtól kímélne meg bennünket. Igazából tanulható is, de az iskolákban nincs ilyen képzés, a legtöbb könyv a témában pedig elrettentően tudományos, vagy csak egy szűk rétegnek íródik. A Suutari-levelek című könyv ezzel ellentétben olvasmányos és tanulságos. Gyakorlatilag egy tanító regényről van szó.

Az íróról, Paeli Suutariról nem sok mindent tudunk. Valószínűleg magyar, Budapesten él, ez pedig csak egy művésznév, és nem kíván sok egyebet elárulni magáról. De ez mit sem von le a könyv értékéből: a történet magával ragad minket, miszerint egy a felnőttkor küszöbén, és eljegyzése előtt álló fiú megörökli nagyanyja és nagyapja leveleit, amelyeket még a bátyjának és nővérének írtak azok eljegyzésének idején. Az északon játszódó történet gyönyörű gondolatokat fogalmaz meg egymás szeretetéről, elfogadásáról, valamint arról, hogy mikor illik össze két ember.

A könyv egyik legfontosabb gondolata (a sok legfontosabb közül): ne akarj a kristálypohárból pöttyös bögrét faragni. Ha pöttyös bögrére vágysz, válassz olyat, de hiába ragasztasz a kristálypohárra fület, hiába festesz rá pöttyöket, a végén nem fog tetszeni az eredmény. Nem is beszélve arról, hogy „szegény” kristálypohár milyen furcsán fogja magát érezni, és elveszik a tündöklése. Ez a szép metafora rávilágít az egyik leggyakoribb párválasztási hibára: meg akarjuk változtatni a társunkat, végül pedig ha kérésünkre átalakul, akkor nem vagyunk elégedettek az „eredménnyel”, nem beszélve arról, hogy ő is fuldokolni fog a magára ragasztott, és tőle távol álló szerepektől.

A magával ragadó könyv olyan fontos kérdéseket taglal, minthogy miként találhatjuk meg az igazán hozzánk illő társat, mire kell figyelnünk, és megtanítanunk a gyermekeinknek is erről a témáról, valamint hogy mi okozza az elmagányosodást a párkapcsolatban, és hogyan lehet megoldani a szexuális problémákat, miként kerülhetünk egymásoz közelebb testileg-lelkileg. A legjobb, hogy minderről egy szerethető történetbe ágyazva olvashatunk, és tanúi lehetünk annak, hogy egy fiatal fiú miként ismerkedik a párválasztás témájával, hogyan lesz tudatosabb levélről levélre, és hogyan küzd mindeközben saját magával és az egójával. Ettől csak még hitelesebb lesz a történet.

A könyv könyvesboltokban nem kapható, csupán a szerző honlapjáról rendelhető meg. Itt viszont egyéb érdekes írásokat és ismertető videót is találhat a témában.

Fotó:
pixabay.com

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Eszelős utcai harcosok

A 2024-es Országúti diszkó az 1989-es Patrick Swayze-féle akciófilm remake-je, motívumában eltér elődjétől, de mégis hű marad a régi időkhöz. A 80-as évek filmjeinek megvan a sajátos, korra jellemző atmoszférájuk. Ez alól az akkori alkotás sem volt kivétel, mely főként a kocsmai verekedései és Patrick Swayze karizmája miatt vált ikonikussá. Nos, a mostani 2024-es Doug Liman újrafeldolgozás nem egy mély érzelmeket megmozgató alkotás, de az összképet tekintve egy nagyon jó akció-vígjáték.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.