Menü

Elrettentő mellékhatások

A gyógyszerek dobozain feltüntetett mellékhatásokat sokan nehezen tudják értelmezni, egyáltalán kezdeni valamit velük. Ez ahhoz hasonlítható, hogy az élelmiszereken feltüntetett lejárati dátum sem jelenti bizonyosan, hogy az éttel az adott naptól kezdve romlott, és emberi fogyasztásra nem alkalmas. Persze jelentheti…

Ahogyan a gyógyszerek mellékhatásai is előfordulhatnak, és azoknál, akik esetében valóban megjelennek, a gyógyszerek dobozaiban lévő betegtájékoztató is mindjárt más jelentőséggel bír majd.

A gyógyszerek szedésével egyértelműen valamilyen hatást szeretnénk elérni, aminek többnyire mindig vannak különböző jellegű kísérő folyamatai, következményei is. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy ezek a mellékhatások mennyire zavarnak minket, illetve milyen fokú egészségkárosodást jelentenek. Azt azonban tudnunk kell, hogy a gyógyszerek engedélyeztetési illetve fejlesztési folyamatát rendkívül szigorú törvényi, illetve szakmai szabályozás kíséri, ennek fényében érdemes értékelnünk a betegtájékoztatókon feltüntetett mellékhatásokat is. Mivel a gyógyszerfejlesztés során tapasztalt összes panaszt, mellékhatást, tapasztalt változást kötelezően fel kell tüntetni a betegtájékoztatóban, így ezek a mellékhatás-listák sokszor nagyon elrettenthetően hatnak. Ugyanakkor a felsorolt mellékhatások előfordulási gyakorisága nagyon változó, és ha tapasztalunk is mellékhatásokat, valószínűleg nem az összest…

Persze laikusként nem látunk bele ennek a szakmának a specifikus szabályrendszerében, de nem is kell ahhoz, hogy tájékozódjunk egy-egy gyógyszerrel kapcsolatban, hiszen ha bizonytalanok vagyunk ilyen kérdésekben, érdemes gyógyszerészhez fordulnunk.

Van néhány tanács azonban, amit szintén érdemes megfontolnunk. A gyógyszerészek felhívják a figyelmet arra, hogy egy régóta vagy korábban szedett gyógyszernél is felmerülhet újonnan tapasztalt mellékhatás, erre fontos odafigyelni. Ha pedig allergiás tüneteket tapasztalunk (például: bőrpír, viszketés, légzési nehézség), javallott a terápia azonnali felfüggesztése, kalcium pezsgőtablettával pedig akkutan kezelhetjük az allergiás tüneteket.

Fotó:
pixabay.com

Mit tegyünk éjszakai köhögés ellen?

Az éjszakai köhögés több okból is kialakulhat, lehet szezonális megfázás, arcüreg- vagy mandulagyulladás, esetleg a fűtési szezonra jellemző száraz levegő vagy akár asztma, allergia miatt. Ha a tünetek tartósan fennállnak, orvosi segítséghez kell fordulni.

Az elliptikus tréner több fantasztikus hatása

Sokak számára a mindennapi futás fájdalmakhoz, sérülésekhez vezethet. Ennek megakadályozása érdekében az aktív helyreállítási edzéseket érdemes beépíteni a futóprogramba, ez ugyanis ad egy kis szünetet, kicsit változtat a rutinon, ez pedig segít fenntartani a motivációt.

A szem védelmét szolgáló vitaminok

A mindennapok során számos tényező veszélyeztetheti szemeink egészségét, így a száraz, meleg levegő, a dohányfüst, a huzat és a képernyő előtti munkavégzés, sőt a stressz is. Az ártalmas külső hatásokkal szemben sokat tehetünk, ha odafigyelünk a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Melyek azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek szemünk egészsége szempontjából nélkülözhetetlenek?

Jelek, melyek vitaminhiányra utalnak

A vitaminhiánynak számtalan jele lehet: hajunk, körmünk, bőrünk mind árulkodhatnak hiánybetegségről. Szerencsére azonban van megoldás. Összeszedtük a leggyakoribb hiányállapotokat, valamint, hogy mit érdemes fogyasztani ilyen esetben.

Tünetek, amik a túl magas vasszintre hívja fel a figyelmet

A szervezetben a ferritin tárolja a vasat, így az alacsony szintje vashiányra, a magas pedig a vasraktárak fokozott telítettségére utalhat.