Menü

Bedarál a pénzcsináló gépezet

A professzionális sport rendkívül rossz irányvonalára mutat rá az a botrány, amely nemrég tört ki az    az Egyesült Államokban.

Volt játékosok perlik a profi amerikai-futball bajnokságot (NFL) azért, mert állításuk szerint pályafutásuk alatt tudtuk nélkül kaptak olyan gyógyszereket, kezeléseket, amelyek tartós egészségkárosodást okoztak.

A jelenség nyilvánvaló és sokkal kiterjedtebb annál, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják. A profi sport története során egyre jobban távolodott el az egészségtől, s a folyamat ma már ott tart, hogy résztvevői komoly veszélyben vannak pályafutásuk után, vagy akár már aközben is. Az élen természetesen az amerikai profi ligák állnak, körükben rengeteg a doppingügy és az egyéb botrány, de közülük kevés az olyan, amely igazán átlépi a társadalom ingerküszöbét.

A múltban nem ritkán ehhez halálesetnek kellett történnie, de talán a mostani per alkalmas lesz arra, hogy tisztázódjanak bizonyos dolgok.

Több száz volt játékos nyújtott be keresetet. Ők azt állítják, hogy információ nélkül kaptak gyógyszereket, kezeléseket, sokszor azzal sem voltak tisztában, hogy súlyos sérülésük van, hiszen a fájdalomcsillapítók elfedték azokat. Ez persze tartós egészségkárosodáshoz vezetett, és sokan közülük gyógyszerfüggők lettek. Nem beszélve a különböző mellékhatásokról.

A dolog persze nem ilyen egyszerű, hiszen a helyzet kétélű. A profi sport pénzcsináló gépezete szinte szó szerint bedarálja, elhasználja a résztvevőket, a legjobbaknak minél többet és többször kell pályán lenniük. Emellett a játékosok nem engedhetik meg maguknak, hogy valamilyen szinten is kívülállók legyenek, különben ott van helyettük más. Még sztárok mögött is százak állnak, készen arra, hogy ha kell, egy életre tönkretegyék az egészségüket.

Fotó:
pixabay.com

Atlétikai világbajnokság Budapesten!

Mint sokan tudjuk, a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát Budapest kapta meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2018 decemberében tartott ülésén. Ez a 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság, melyre 195 országból 2000 atléta érkezett.

Az eper szervezetre gyakorolt hatása

A nyár igazi jele a piacokon megjelenő friss eper, ami nem csak finom, de rendkívül egészséges is, mondhatni bűntelen élvezet.

Miért szednek sótablettát a futók?

Sokan esküsznek rá, mások pedig egyáltalán nem használják. De most akkor kell vagy sem? Mire jó a sótabletta?

Segíti-e az olimpia egy ország sportjának felemelkedését?

Előző cikkünkben arról elmélkedtünk, hogy vajon egy átlag hazai világverseny generál-e az utánpótlásnak több versenyzőt. Egyértelmű válasz nem adható, annyi bizonyos, hogy a kettő között nincs összefüggés. Az már egy másik kérdés, hogy néhány kiugró eredmény viszont érdeklődő fiatalokat hoz az adott sportágba. Ám azt már viszonylag objektíven meg tudjuk vizsgálni, hogy okozott-e sportági fejlődést egy olimpia az adott országnak. Maradjunk csak a XXI. századi olimpiáknál.

Az egészséges edző-gyermek-szülő háromszög a sport területén.

Amikor gyermekünket klubkeretek között sportolni adjuk, nagyon fontos, hogy megmaradjon a gyermek-szülő-edző háromszög stabilitása. Ennek fenntartásáért különösen a két felnőttnek kell sokat tenni, mert ha megbillen, vagy bármilyen törés következik be, annak a gyermek látja a kárát. Néhány sportág erre már konkrét leírásokat dolgozott ki.