Menü

Érdekes, új ismeretek az öregedésről

Az öregedés természetes folyamat, bár ma már gyakran úgy jelenik a meg a köztudatban, mint egy rettegett kór, melynek megakadályozására mindent be kell vetni. A probléma valójában az idő előtti öregedésnél, és az idős korra jellemző betegségeknél kezdődik.

A legújabb kutatások egyértelműen utalnak arra, hogy a genetikai meghatározottság szerepe túl nagy hangsúlyt kapott eddig, egyre jobban felértékelődik a gondolkodásmód, az életmód, a mikrobiológiai környezet jelentősége. Így az öregedési folyamatok esetében is érdemes ezeket a dimenziókat előtérbe helyezni. Ez alapján pedig megállja a helyét az az általános tanács is, hogy a rendszeres mozgás és a helyes táplálkozás teszi lehetővé, hogy idősebb korban is minőségi életet tudjunk élni.

Alapvető megállapítás az is, hogy az oxigén tartja fiatalon a sejteket. A szöveti oxigén ellátottság 40 éves kor felett fokozatosan csökken, és ez valóban befolyásolja az öregedési folyamatot. A szövetek oxigénszintjének csökkenése azonban nem korhoz kötött, az életmóddal egyértelműen befolyásolható. Így lehetséges az, hogy van, akinek még idősebb korában is magas ez az érték, és van olyan is, akinek korához képest alacsony. Mindez a biológiai öregedés mértékéről árulkodhat, bár krónikus betegségek is erőteljesen befolyásolják a szöveti oxigén ellátottság szintjét (ezekben az esetekben alacsony ez az érték). A szakemberek azonban olyan összefüggéseket is feltérképeztek, mely szerint bár a szöveti oxigénszint biológiai tényező, mégis olyan hatások is befolyásolhatják mértékét, mint például a lelki állapot. Ezért a pozitív gondolkodás, a harmonikus kedélyállapot és a sok nevetés is joggal mondható az öregedés ellenszerének.

A táplálékkiegészítők hatása vitatott kérdés. Megfigyelések szerint vannak olyan készítmények amelyek valóban pozitívan befolyásolják az egészségi állapotot és az erőnlétet, de mivel ezeket általában felvilágosultabb, rendezettebb anyagi helyzetű fogyasztók vásárolják, akik életmódjukkal is hozzájárulnak egészségük megőrzéséhez, kérdéses a közvetett hatásfok mértéke.

A szintetikus hormonpótlást, mint terápiát az öregedés ellen, alapvetően nem ajánlják, mivel tartósan nem képes helyreállítani a szervezet egyensúlyát, csak átmeneti hatása van, ami így végül nem éri el a valódi célját.

Fotó:
pixabay.com

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.

Tavaszi feltöltődés fontossága

Tavasz közeledtével ébredeznünk kellene pont úgy , mint a természetnek, de előfordul, hogy a tavaszi „kikelet” helyett, sokan bágyadtak, aluszékonyak, sőt sokan fejfájásról, szédülésről panaszkodnak.
Mára, már a tudomány is elismeri, „tavaszi fáradtság” létezik.