Romantika, mint függőség
Függőség sokféle formában létezik, de vannak közös jellemzői. Minden függőség kikapcsolja a belső információs rendszert, tehát egyfajta kontrollvesztéssel jár. Torzítja a valóságot, erősíti az egocentrizmust, mindez nagyon káros az egyén és környezete számára is.
A folyamatfüggőségek hátterében az áll, hogy a tudatalattink „védelmezi” az elsődlegest, és e helyett tudatunk olyan „elfogadhatót” keres, mely látszólag irányítható, kezelhető. A romantikafüggőség is idetartozik. A romantikus gondolatok és események veszik át az uralmat, jelentik a beteljesülést, a kapcsolat és a másik ember személye lényegtelenné, másodlagossá válik.
A romantikafüggő személy a fantázia világában él, az általa megálmodott színdarab kelt jó érzést benne, a másik ember és egy kapcsolat ebben a történetben csak díszlet, eszköz. A hangsúly ilyen esetben a formán van, ehhez kapcsolódik maga a függőség.
A romantikafüggőségre jellemző a túlzott jövőorientáltság, vagyis a függőségben szenvedő személy nem tud önmagával azonosulni, mindig egy másfajta szerepben (romantikus jelzőkkel felaggatott) látja önmagát. Felértékelődik a külső megjelenés szerepe, és előtérbe kerül egy ideális társ, és egy ideális kapcsolat meséje, míg a tartalom, a valós érzelmek a háttérbe szorulnak.
A probléma gyökere hogy a romantikafüggő személy a látszatvilághoz ragaszkodik, mert a valóditól fél. Legnagyobb veszélye, az érzelmi kiüresedés és a felszínessé válás. A környezetből jövő ingerek automatikusan félreértelmeződnek, hiszen „bele kell illeszteni őket egy romantikus mesébe”. Így aztán a legfelszínesebb kapcsolatok is kiszínesednek, és egy kedvesebb szó is romantikus vallomásnak, ígéretnek minősül.
Ez a függőség is nagyon megnehezítheti, hogy valóban megismerjünk másokat, és tartósabb, mélyebb kapcsolatot tudjunk kialakítani. A folyamat észrevétlenül tud átcsapni egy rendkívül destruktív irányba, melynek eredményeképpen az egyén egyre hatalmaskodóbbá, őszintétlenebbé válik, miközben teljesen elmagányosodik.
Fotó:
pixabay.com
Láthatatlannak lenni - A magányosság egy formája
„Láthatatlannak érzem magam”. Mindig is az voltam: kamaszkoromban a barátaim mellett, az osztályban, a párkapcsolatomban, az egyetemi évek alatt, a szüleim még ma sem értenek meg, talán sosem láttak igazán. Mindenkinek jut egy ilyen burok, ami megvéd a láthatóságtól, ilyenkor pedig csak a közeli ismerősök hangja marad meg. Azonban mit lehet tenni az észrevétlenség ellen, hogyan kapcsolódik ez az emberi közönyhöz?
Cotard-szindróma, amikor azt hiszed, hogy meghaltál
Sajnos nagyon sok pszichiátriai betegséget ismerhetünk, és ezeket csak erősíti a jelenlegi felgyorsult világi élet. Van egy, ami az egyik legritkább betegség, amelyben a beteg azt hiszi, hogy halottak és körülöttük lévő világ nem is létezik.
Vásárlásmánia
Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.
Tényleg létezik a középső gyerek szindróma?
Okos elsőszülött vagy elhanyagolt középső esetleg traumatizált legkisebb gyerek? Mit mutatnak a statisztikák a születési sorrendről és a gyermek tulajdonságairól, habitusáról.
Ne éljünk a múlt fogságában
Az elmúlt években folyamatos veszteségélmények és válságok között élünk, erre pedig rárakodnak az egyéni gondok is. A krízisek egyik jellemzője a bizonytalanság. Elengedni valamit, vagy küzdeni érte? Ez a fajta ellentmondásosság meggondolatlannak tűnő, vagy látszólag teljesen érthetetlen, irracionális döntésekhez vezethet, viszont lehetőség is egyúttal. Az alábbi cikkben arra kaphatunk válaszokat, hogy milyen módszereket, gondolatokat vethetünk be az elengedés érdekében.