Menü

Ajándékvásárlás másképp – harc helyett meghittség

Naná, hogy mindenki totál ki van bukva attól, hogy az üzletek már november utolsó/december első napjaiban ránk zúdítják a fényes papírba öltöztetett, ünnepi dallamokkal kísér(t)ő, fahéjillatú karácsonyi kínálatot. Ettől függetlenül érdemes körülnézni, több okból is.

Egyáltalán nem csoda, hogy az emberek jelentős része ideges attól, ami elé tárul, ha decemberben belép egy bevásárlóközpontba, vagy akár egy kisebb üzletbe. Az egyenesen az arcunkba tolt karácsonyi kínálat azt sugallja, hogy vásárolj és vásárolj, olyan érzést kelt, hogy máris késésben vagy a dologgal. Természetes, hogy ez a jelenség frusztráltságot okoz, és vagy oda vezet, hogy túl sok mindent veszünk, vagy oda, hogy erőszakosan immunissá tesszük magunkat, és az utolsó pillanatra hagyunk mindent. Egyik sem jó.

A rutinos vásárlók, például a háziasszonyok, akiknek amúgy is sok a teendője év vége tájékán, már jóval az ünnepi őrületet megelőzve beszerzik az ajándékokat. Érdemes tőlük ellesni pár fogást, hiszen rengeteg szenvedéstől kímélhetjük meg magunkat. Először is át kell gondolni, hogy kit kell számításba vegyünk ajándékfronton. Ha ez megvan, vissza kell emlékezni, mi került a karácsonyfa alá előző évben, illetve mire van, lehet szüksége az illetőnek. Utóbbi azért fontos, mert az emberek rengeteg felesleges dolgot kapnak, még akkor is, ha a szándék eredendően jó. Nem kell minden alkalommal világmegváltó, kreatív ötlettel előállni, amúgy ez képtelenség is, megteszik az egyszerű dolgok, főleg, ha kicsit is személyesek.  Kommersz dolgok ide, vagy oda, némi odafigyeléssel garantált sikert lehet elérni.

És itt játszanak a kezünkre az üzletek, amelyek, mint említettük, már nagyon korán kiterítik lapjaikat. Ha időben lépünk, még a tumultus „színesfém vasárnapok” előtt megtalálhatjuk a megfelelő ajándékokat. Így amikor a parkolóhelyet hiába kereső, a polcokat nagykabátban izzadva végigturkáló tömeg van soron, mi már otthon csomagolhatunk. Több idő jut szeretteinkre, és ami szintén fontos, ha nem a legfontosabb: az ünnep meghittebbé válik.

Fotó:
pixabay.com

Régi húsvéti szokások

A húsvét a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepe. Ma már inkább a tavaszvárás, és a tavasz eljövetelének jele, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak, és sokaknál vallástalan jelentéssel bír. Azonban az ünnephez rengeteg régi (ma már vicces) hagyomány kapcsolódik, amelyek közül olvashatunk néhányat ebben a cikkben.

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba?

Ugye nem vesz senki élő nyuszit/csirkét/kacsát húsvétra ajándékba? Plüss nyuszi/csirke/kacsa vagy csoki nyuszi/csirke/kacsa a tökéletes választás! – olvasom az egyik állatvédő egyesület facebook oldalán és megmondom őszintén teljes mértékben egyetértek a felhívásukkal!

Munkahelyi motiváció?

Minden vezető sikeres cégre és lelkes munkatársakra vágyik, akik szakmailag kiválóak és minden nap a legjobb formájukat hozzák. A valóság azonban nem ilyen egyszerű. Még a legjobbnak tűnő munkatárs esetében sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújt napról-napra, és mindig maximálisan eltökélt. Jó hír, hogy vezetőként nagyban befolyásolhatjuk, hogy egy dolgozó mennyire tudja és akarja kihasználni tehetségét! Lássuk, hogyan!

8 különleges és elragadó húsvéti tradíció a világ különböző tájairól

Itthon a locsolkodás, rokonlátogatás, családi körben elfogyasztott finom ételek és természetesen a tojásfestés. Ezek mindenki számára jól ismert húsvéti tradíciók, azonban más nemzeteknél eltérő szokások uralkodnak, ismerjük meg ezeket is!

Jön a gofri világnapja!

Édes emlékezésre hívjuk a kedves olvasókat! Már meg sem lepődünk az abszurdabbnál abszurdabb világnapokról olvasva, de most tegyünk egy kivételt és beszéljünk arról, hogy március 25-én van a gofri világnapja!