Menü

A fogyás és méregtelenítés nagymestere a citrom

Új módi a citromkúra, amely módszerrel a kezdő testsúlyhoz képest 3 és 10 kilogramm közötti feleslegtől is megszabadulhatunk, akár két hét alatt. A három éves életkor felett végezhető kúrával nemcsak fogyhatunk, hanem segítségével lúgosítjuk szervezetünket, valamint méregteleníthetünk is.

Az első napon valamelyik étkezés előtt, egy darab kifacsart citrom levét keverjük el alaposan ugyanannyi vízben, majd kortyolgassuk el.  Több levet tudunk kinyerni egy citromból, ha felvágás előtt egy percre meleg vízbe áztatjuk vagy tenyerünkben megmelegítjük.

A második napon ismételjük meg ugyanezt reggeli és ebéd előtt is, tehát fogyasszunk így el két citromot.

Harmadnap már minden étkezés előtt – reggeli – ebéd - vacsora - ismételjük meg egy citrom levének elfogyasztását az említett módon.

A következő három napon addig növeljük a citromok számát, amíg el nem érjük azt, hogy minden étkezés előtt három citromot így el tudunk fogyasztani. Így tehát napi 3 X 3 darabot kell elfogyasztani ebből a citrusféléből.

A második héten próbáljuk meg végig tartani az addig kialakított mennyiséget napi kilenc gyümölccsel. Ha letelt a két hét, akkor naponta lehet csökkenteni az adagokat és a mennyiséget, méghozzá úgy, hogy először a mennyiséget csökkentjük, majd a vacsora, aztán az ebéd előtti citromot lehet elhagyni.

Ha a kúra közben bármilyen kellemetlen tünetet észlelünk magunkon, mint például gyomorfájás, akkor felezzük az adagokat, és a maximumot nem szükséges napi kilenc gyümölcs elfogyasztásáig emelni, elég, ha ilyenkor csak fél citromokat facsarunk ki. Ha igazán eredményesek akarunk lenni, akkor a módszer használata alatt nem ajánlott a húsfélék fogyasztása. Amíg a méreganyagok kiürülnek a szervezetünkből a következő tünetek is előfordulhatnak, úgy, mint fejfájás, hányinger, kiütéses és pattanásos bőr, ám ezek ne tévesszenek meg minket. Ezt a módszert évente összesen kétszer javasolt alkalmazni, viszont az eredmények alapján hatásosan csökkenti testsúlyunkat.

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.